BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Típusengedélyt kapott a miskolci villamos

Megkapta az úgynevezett típusengedélyt az a villamos, amelyet a cseh Skoda konszern érdekeltsége gyárt majd Miskolcnak, a cég a borsodi megyeszékhelyre harmincegy járművet szállít, az első kettő ezek közül 2014 elején érkezik meg.

Dobos Tímea a polgármesteri hivatal szóvivője emlékeztetett: a „Miskolc városi villamosvasút fejlesztése” című, uniós támogatással megvalósuló nagyprojekt járműtenderét lezáró szerződést idén február 15-én írták alá, ennek keretében gyártja le a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. Miskolcnak a 31 új villamost. A társaság ezután nyújtott be kérelmet a Nemzeti Közlekedési Hatóságnak az előzetes típusengedély iránt, amelyet most megkapott.

Miskolcon – zömmel uniós forrásból – mintegy 40 milliárd forintból fejlesztik a villamosközlekedést. A Zöld Nyíl elnevezésű projekt keretében a pályát már átépítették és meghosszabbították. A csaknem 15 milliárd forint értékű munkát a Colas-Alterra Zrt., a Colas út Zrt., a WIS Zrt. és a Pentavia Kft. alkotta Zöld nyíl 2009 konzorcium végezte el.

A járműbeszerzés közbeszerzési pályázatának többször is neki kellett rugaszkodni, mivel háromszor is az olasz AnsaldoBreda S.p.A. nyerte meg, ám a döntést minduntalan megtámadták a vesztes ajánlattevők a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A pályázók között volt a spanyol CAF, az S.C. ASTRA Vagoane Calatori S.A. Arad, a Solaris Bus and Coach SA. és a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. Az utolsó, eredményesnek és érvényesnek nyilvánított tendert a Skoda-Ganz nyerte. A cég harmincegy villamost gyárt Miskolcnak, 18,6 milliárd forint értékben.

A teljes egészében alacsony padlós, klímás, számítógép-vezérelt Skoda 26THU3 villamosokat a csehországi Plzenben gyártják, az első kettőt 2014 februárjában szállítják Miskolcra. A korábbi közlés szerint havonta 3-3 jármű érkezik majd, az utolsót pedig 2015 februárjában kapja meg a város.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.