Az OAO Gazprom 2012. első negyedévében 367,6 milliárd rubeles (11,32 milliárd dolláros) adózott eredményt ért el, 23,2 százalékkal kisebbet, mint egy évvel korábban. Emögött 1,22 ezer milliárd rubeles (37,74 milliárd dolláros) árbevétel állt, ami 7 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól, derül ki a negyed éves jelentéséből.

Teljes, a gáz mellett mindenekelőtt villamos energiát és olajat is tartalmazó forgalmán belül a gázeladások bevétele 17 százalékkal esett, 721,49 millliárd rubelre (22,23 milliárd dollárra). Európai árbevétele 3 százalékkal, a FÁK-beli 30 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakáétól.

Összesen 162,3 milliárd köbmétert gázt adott el, ebből 99,6 milliárd köbméter Oroszországban, 20 milliárdot a többi szovjet utódállamban, és 42,7 milliárdot európai, illetve azon kívüli országoknak.

31 százalékkal csökkent viszont a nettó adóssága is, amely így 22,14 milliárd dollárnyit tett ki március 31-én, miután visszafizetett számos rövid- és hosszútávú hitelt is. Beruházásokra 2,1 százalékkal kevesebbet fordított, mint az összehasonlító időszakban.

A Gazprom 1975 óta működik együtt Magyarországgal. 2011-ben 6,26 milliárd köbméter gázt szállított hazánkba, ami közel a fele az ország teljes éves gázfogyasztásának. (A közleményben megadott mennyiség körülbelül 1,4 milliárd köbméterrel nagyobb annál, mint amit a Panrusgáz Zrt. Ukrajnában átad az E.On Földgáz Trade-nek, mert más csatornán, mindenek előtt a Centrex Zrt-n keresztül is érkezik a magyar piacra orosz gáz.)