BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb felvásárlási kísérlet indul az amerikai mobilpiacon

Újabb felvásárlási csata indulhat az amerikai mobilpiacon: az AT&T és a T-Mobile helyi leányának tavaly meghiúsult fúzióját követően ezúttal a MetroPCS nevű szolgáltatóért szállt harcba a piac négy vezető szereplője közül kettő. A forgalom alapján a hatodik legnagyobb amerikai mobilcégnek számító társaságért először még múlt hét elején a T-Mobile USA anyavállalata, a Deutsche Telekom (DT) jelentkezett be. Az elképzelések szerint a két vállalat összeolvadásából létrejövő új cégben a DT-nek 74, míg a MetroPCS korábbi tulajdonosainak 26 százalékos részesedésük lenne. A hírt a befektetők kedvezően fogadták, a kisebbik mobilcég részvényei kilőttek, de enyhén erősödött a tőzsdén a DT is.

A felvásárlás alapján úgy tűnik, hogy a német távközlési vállalat előremenekül az Egyesült Államokban. A társaság a tavalyi AT&T-tranzakcióval ugyanis még a piacról való kivonulást tervezte, mivel a meglévő fogyasztói bázis mellett túl költséges lett volna a hálózatfejlesztés. Most azonban látszólag az előfizetők számának növelésével próbálják meg kezelni a helyzetet.

Kérdés azonban, hogy a konkurensek ennyiben hagyják-e a dolgot, helyi lapértesülések szerint ugyanis a Sprint Nextel is ajánlatot tehet a Metro PCS-re. Igaz, a piac harmadik számú szereplője hivatalosan még nem erősítette meg érdeklődését.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.