BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dohány és szerencsejáték egy helyen - jönnek az állami boltok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nem kell majd sokat fáradozniuk a dohányos lottózóknak, hiszen hamarosan elég lesz csak egy állami koncessziós boltba betérniük, hogy mindkét szenvedélyüknek hódolhassanak.

Már tisztán látszanak a játéktermeket, nyerőgépek üzemeltetését és az e-kaszinókat betiltó októberi szabályozás gazdasági hatásai. „Mindenki bezárt, minden embert kirúgtak és visszaadták a bérleményüket. Vidéken az összes kocsma eladó. Negyvenezer munkanélkülit jósoltunk, szépen haladunk is afelé, hogy ez beváljon” – mondta a Világgazdaságnak Schreiber István. A Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) elnöke hozzátette: november végén közgyűlést tartanak, ahol eldől, milyen formában működnek tovább.

Hatástanulmányukból kiderült: egy nyerőgép átlagos beszerzési értéke 1,5 millió forintra tehető. Ezeket az eszközöket 5 évig lehetett használni, majd meg kellett őket semmisíteni. Még 2011. októberében a piacon mintegy 22 ezer darab pénznyerő automata működött. Az ötszörös adóemelés következtében ez a szám 4 ezer alá apadt 2012. szeptemberére, azonban a piac az újjáépülésre készült a szerver alapú szabályozás révén. „Ha a géppark esetében csupán 2,5 éves átlag életkorral számolunk, az értékvesztés akkor is 16,5 milliárd forint” – olvasható az MSzSz hatástanulmányában.

Szerencsejáték azonban mindig is volt, és mindig is lesz, a kérdés csak az, hogy milyen formában. Az Európai Bizottság például már vizsgálja a nyerőgépek magyarországi betiltását. Ennek kimenetele bizonytalan, ellenben a kormány törekvései egyre biztosabban látszanak. „Dohánybolt: nem mozgó, más üzlettől elkülönült, önálló üzlethelyiség, amelyben kizárólag dohánytermék, a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényben szabályozott sorsolásos játék és fogadás bonyolításával kapcsolatos termék, illetve dohányterméket kiegészítő termék, vagy jogszabály által meghatározott termék forgalmazható” – olvasható Lázár János, fideszes országgyűlési képviselő által jegyzett, a dohánytörvényt módosító javaslatában.  Az indoklás szerint  szerencsejátékban csak felnőttek vehetnek részt, ezért „a szerencsejáték forgalmazás törvényi előírásainak betartása az állami adóhatóság ellenőrzése mellett a dohányboltban is biztosított”.

További részletek a Világgazdaság szerdai számában

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.