Cégvilág

KISOSZ: Az állam fizesse a pénztárgépek NAV-hoz kapcsolását

A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) szerint költségvetési forrásból kell finanszírozni a pénztárgépek adóhatósággal történő összekapcsolását.

A KISOSZ kiemelten fontosnak tartja az egyeztetések megkezdését a végrehajtás módjáról és a felmerülő aggályok megnyugtató rendezéséről a vállalkozások forgalmának biztonsága érdekében. A KISOSZ leszögezi, hogy az illegális kereskedelmi forgalmon jellemzően nem az üzlettel rendelkező, jogszabály szerint foglalkoztató és rendezett könyvelést végző boltokban történik, ahol a pénztárgépek eddig is rögzítették a forgalmat, és a pénztárgépek memóriájának évenkénti szakemberek által történő kiíratása az ellenőrzést lehetővé tette.

A KISOSZ álláspontja szerint ezért a kereskedelmi és vendéglátó szakmára nézve rendkívül méltánytalan, hogy az online hatósági adatszolgáltatás a gazdasági élet területéről csak rájuk terjedjen ki, miközben továbbra is működnek ellenőrizetlen piacok, azokon vállalkozói engedély nélküli ad-hoc jellegű értékesítések, őstermelői igazolvánnyal folytatott nagykereskedelmi tevékenység valamint a falusi vendéglátás keretei között és lakáséttermi formában ellenőrizetlen éttermi vendéglátás.

A pénztárgépek adóhatósági bekötése csak jelentős beruházással valósítható meg, várhatóan le kell cserélni a pénztárgépek 85-90 százalékát, meg kell teremteni az internetes kapcsolatot, finanszírozni kell annak havi előfizetési díját. A KISOSZ szakértői a rendszer kialakítására vonatkozó előzetes tárgyalásokon azt a határozott álláspontot fogják képviselni, hogy a pénztárgépek adóhatósági online bekötése a vállalkozói körnek többletköltséget nem jelenthet, azt a várható költségvetési többletbevételek terhére költségvetési forrásokból kell finanszírozni.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek