Cégvilág

Mol az INA-ügyről: készek vagyunk a nemzetközi lépésekre

A Zágrábi Megyei Bíróság tegnapi ítéletét követően a Mol közleményt adott ki, miszerint az ítéletet előzetes döntésnek tekinti, és továbbra is határozottan visszautasítja a volt horvát miniszterelnök elleni perben felmerült Molt érintő vádakat.

„Áttanulmányoztuk a bírói indoklást és az abban szereplő magyarázatokat” – közölte a Mol. „Nem tisztünk, hogy kommentáljuk a volt horvát miniszterelnök ellen fennálló azon vádakat, melyek nem a Mollal kapcsolatosak. Kötelességünknek érezzük ugyanakkor, hogy a Molt érintő vádakkal kapcsolatos egyes tárgyi tévedésekre és félreértelmezésekre felhívjuk a figyelmet, és egyúttal reméljük, ezeket sikerül majd az eljárás későbbi szakaszában helyesbíteni” – olvasható a közleményben.

Először is megjegyzik, hogy a bíróság részére nem nyújtottak be olyan tényleges bizonyítékot, amelyek a Mollal kapcsolatos vádakat igazolták volna.
 
„Másodszor, az INA vállalatirányítási szabályaival, illetve azzal a gyakorlattal kapcsolatos állítások, ahogy a Mol az INA-t irányítja, egész egyszerűen tévesek” – szögezi le a vállalat.
 
Harmadszor, megkérdőjelezik, hogy az eljárás, különös tekintettel a Mol elleni vádakra, összeegyeztethető-e bárhol is az Európában alkalmazott jogi eljárásokkal, normákkal és elvekkel.
 
„Mint Horvátország legnagyobb külföldi befektetője fenntartjuk a jogunkat, hogy ügyünk érdekében nemzetközi lépéseket tegyünk, ha szükséges” – írják. A részleteket a közeljövőben tételesen közölni fogjuk – zárul a közlemény.

eljárás INA sanader vádak Mol
Kapcsolódó cikkek