A Hungexpo jobb évre számít
A tavalyi adatok auditálása még zajlik, 2011-ben viszont nyereséges évet zárt a Hungexpo: az 53 millió forint adózás utáni eredményt sikerként könyvelte el a vállalat vezetése a 2010-es 870 millió forint veszteség után. Ez nem is csoda, hiszen árbevételét 25 százalékkal, több mint 4 milliárd forintra növelte egy év alatt. A 2013-as évről szólva Ganczer Gábor elmondta, teltházas kiállítások várhatók, példaként említve, hogy január végén az Agromashexpón és a vele egy időben tartott Agrárgépshow rendezvényen már tavaly szeptemberben beteltek a kiállítói helyek. Abban bízik, hogy a kiállítók számában, illetve a bérelt négyzetméter csökkenésében mutatkozó tendenciát talán sikerül megfordítani. Az anyacég több helyen üzemeltet hasonló kiállítási központokat: Olaszországban, Franciaországban is ugyanez volt a tendencia, vagyis csökkent a kiállításon résztvevő kiállítók száma. A számokat persze annak tükrében kell értelmezni, hogy a Hungexpo kiállításait 1998-ban még 703 ezren látogatták. „A Fehova (fegyver, horgászat, vadászat) jubileumi kiállítás érdekessége lesz az Afrika bemutató, a preparátor verseny és egy óriási akvárium. Az idén a hagyományos Utazás Kiállítással egy időben tartjuk az új fejlesztésű Vitalexpo egészségügyi kiállítás” – mondta Siklósi Csaba, a Hungexpo kereskedelmi igazgatója.
Egy-egy kiállítás hatékonyságát a szervezők és a bemutatkozó cégek azzal mérik, hogy milyen összetételű a látogatókör. A szakkiállítások közönsége 80-90 százalékban döntéshozókból, döntés-előkészítőkből áll. A kiállítók általában elégedettek, hiszen számukra nem a tömeges látogatottság fontos, hanem az, hogy minden szóba jöhető üzleti partnerrel találkozzanak.
Budapest továbbra is a magyarországi rendezvényszervezés központi helyszíne, hiszen a turizmus 65–70 százaléka is a fővárosba koncentrálódik, ám megfigyelhető egy olyan tendencia, amely során a fővárosi szakemberek vidékre szerveznek rendezvényeket. Azért is nehéz Budapestre csábítani konferenciákat, mert nincs olyan helyszín, amely ötezer ember befogadására is alkalmas. Pedig a magyar főváros a nemzetközi kongresszusok résztvevői számára ideális helyszín olcsósága és földrajzi elhelyezkedése okán. Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója korábban elmondta: 2013-ban Krakkóban és Szentpéterváron is átadnak egy-egy új kongresszusi központot, ezért könnyen lemaradhatunk konkurenseinktől. Szerinte a leggyorsabban a Hungexpo területén lehetne megvalósítani az építkezést.
Elindult a vásári szezon
Mától hétfőig több mint 70 ország 800 kiállítójának társaságában vesz részt hazánk Közép-Európa legnagyobb szabadidős és utazási vásárán, a bécsi FERIEN Messén. A magyar stand fókuszában az egészségturizmushoz köthető turisztikai ajánlatok és szolgáltatások, valamint a 2013-as év kiemelt hazai fesztiváljainak népszerűsítése áll, mint például a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Ez utóbbi szorosan kapcsolódik a Budapest téli vendégforgalmát élénkítő turisztikai kampányhoz.


