„Ellátásbiztonsági szempontból nincs szükség Magyarországon új gázvezeték beruházásra, a meglévő rendszeren keresztül tökéletesen kielégíthetők a hazai igények” – szögezte le a Világgazdaság kérdésére az FGSZ Földgázszállító Zrt. vezérigazgatója az Energiainfó sajtóklubjában.

Zsuga János szerint a rendszer bővítése nem szakmai, hanem energiapolitikai kérdés. Most ugyanis meghatározó részben orosz gázt tudunk importálni, és nem vagyunk képesek gáz-gáz versenyt kialakítani. A fejlesztéseknek tehát azt kell szolgálniuk, azt az energiapolitikai célt kell tükrözniük, hogy más forrásból is behozhassunk gázt annak ellenére, hogy az orosz gázról belátható időn belül nem mondhatunk le. Az import diverzifikálása irányba egyébként már sok lépést megtettünk, a magyarországi gázvezetékrendszernek majdnem minden szomszédos országéval van már összeköttetése.

Tény, hogy a nagyobb a gázinfrastruktúra fenntartása drágítja a gázt, ezért az ezzel kapcsolatos döntések meghozatalakor mérlegelni kell a felhasználók teherviselő-képességét is. Zsuga János tájékoztatása szerint ma köbméterenként 6-7 forint, minden 100 milliárd forintnyi beruházás nagyjából 1 forint többletet jelent. Éppen ezért kérte nemrég az FGSZ a Magyar Energia Hivatalt arra, hogy annak jóváhagyásával megerősíttethesse a majdani partnerekkel azokat az előzetes igénybejelentéseiket, amelyekre alapozva megépülhet az ország gázközponti szerepének kiépítését segítő, Városföld-Győr vezetékre vonatkozik. A nagyjából éppen 100 milliárd forintba kerülő cső tervezésének ebben az évben, építésének pedig 2014-15-ben kell megtörténnie az energiahivatal által már jóváhagyott, 10 éves rendszerfejlesztési terv szerint. (Mindazonáltal nem a rendszerhasználati díj a meghatározó a végfelhasználói díjban.)

A szállítási tarifákat a nagyobb tranzit lejjebb nyomhatja, e téren azonban inkább jelképes, mint érdemi szerepe lehet Ukrajna várhatóan márciusban induló, Magyarországon keresztüli, napi 1-2 millió köbméteres importjának. (A hazai felhasználás napi 50 millió köbméter.) A konkrét kapacitás-lekötési igények már beérkeztek az FGSZ-hez.