Az exportból él a Hajdu
Az elmúlt évben már nem volt veszteséges az elektromos forróvíztárolókat gyártó Hajdúsági Ipari Zrt., noha a magyar piac mélyrepülése miatt közel két százalékkal csökkent az árbevétel. A hazai eladások visszaesését azonban ellensúlyozta az export 7 százalékos emelkedése.
A vállalat – hogy tovább növelje elektromos forróvíztároló kivitelét – helyi fejvadászcégek segítségével egy-egy kereskedelmi képviselőt alkalmazott Németországban és Franciaországban – tájékoztatott Novotni István vezérigazgató, hozzáfűzve: miután a jelenlegi kereskedelmi partnerektől nem várható komoly megrendelés-növekedés, ezért az új kereskedelmi képviselőktől valamint az új termékektől várja az idei évben is az export növekedését.
A tavalyi 7 százalékos exportnövekedésen belül több mint 10 százalékkal bővült a korszerűbb termékek – puffertartályok, indirekt tárolók, hőszivattyús forróvíztárolók és hőszivattyúk – forgalma. Az innovatívabb termék magasabb árrése és a költségtakarékosság révén érhette el a négyszáz fős téglási vállalat, hogy az elmúlt évet már nyereséggel zárta.
Óriási érdeklődés kíséri az elmúlt évben piacra lépett saját fejlesztésű hőszivattyús bojlert – tavaly mintegy 150 millió forintot fordított a cég elektromos forróvíztárolók és hőszivattyúk fejlesztésére –, hiszen egyre keresettebbek a hőszivattyús és napkollektoros bojler rendszerek.
A Hajdu márkanévvel a minőségi versenyben veszünk részt, az Aquastic termékcsaládunkat pedig az árversenyben indítjuk. Emellett különféle nagy márkák nevei alatt is kaphatók a berendezéseink Nyugat-Európában" – mondta Novotni István. Franciaországban és Belgiumban évente átlagosan 20-23 ezer Hajdu-bojler talál gazdára, Németországban pedig több mint 30 ezer, miközben Magyarországon nem éri el a 100 ezer darabot a teljes bojlerpiac.
A 2001 óta működő németországi márkaszerviz-hálózat tapasztalatai alapján tavaly Franciaországban is szervizhálózatot szervezett a Hajdúsági Ipari Zrt. A helyi szervizekkel kötött szerződések révén több mint száz ponton végezhetik a Hajdu-bojlerek szakszerű javítását. Amint Novotni István elmondta, a cég termékeinek meghibásodási rátája igen alacsony, de egy márkaszerviz-hálózat léte erősíti a Hajdu imidzsét a piacon, másrészt a külföldön meghibásodott termékekre gazdaságosabb a kinti szervizekkel együttműködve létrehozni hálózatot.
Kivitel Afrikába is
A cég különféle márkaneveken 23 országba szállítja termékeit. A már hagyományosnak számító Nyugat-Európa mellett, egyre nagyobb részarányt képviselnek a román, lengyel, szlovén megrendelések, ugyanakkor komoly mennyiségű HAJDU termék jut el a Közel-Keletre, Afrikába és Thaiföldre is. Novotni István tájékozatott arról is, hogy Kelet felé is megindult a növekedés: Üzbegisztánban és Belorussziában is megjelentek a termékeik és Oroszországban Moszkván és környékén kívül más a régiókban, – így Szentpéterváron és Krasznojarszkban is értékesítenek. Igaz, a négy éve létrehozott moszkvai képviselet, a háromfős Hajdu Vosztok nem hozta az elvárt teljesítményt, így most keres munkatársakat a képviselet nemrégiben kinevezett új vezetője.


