Cégvilág

500-nál is több embert tesz utcára a Panasonic a dorogi gyárbezárás miatt

A Panasonic cégcsoport tagjaként működő Sanyo Hungary Kft. több mint ötszáz dolgozót bocsát el dorogi gyárából, mivel a céget 2014 márciusáig felszámolják, a gépeket a malajziai és japán gyárakba telepítik át - közölte a magyar vállalat igazgatója az MTI-vel pénteken.

Horváth Csaba elmondta, a szeptemberig megtörténő leépítést közölték az üzemi tanáccsal és a helyi munkaügyi szervekkel. Az elbocsátott dolgozók minden törvényes járandóságot megkapnak, az ezen felüli juttatásokról azonban csak a munkavállalók képviselőivel jövő héten megkezdődő tárgyalások után születhet döntés - tette hozzá.

A Sanyo Hungary Kft. által kiadott közlemény megemlíti, hogy Európa több országában csökkent a napenergiával előállított áramtermelés támogatása és ez a kereslet visszaeséséhez vezetett.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium céginformációs adatbázisa szerint a társaság a 2011-es üzleti évben 364,2 millió euró (mintegy 109 milliárd forint) árbevételt ért el, az elszámolt nyereség nem érte el a 200 ezer eurót. A cégnek a fejlesztési adókedvezmény miatt 18 ezer forint adófizetési kötelezettsége volt ebben az évben. A Dorogon összeszerelt napelemeket szinte kizárólag Németországban értékesítették.

A dorogi gyár eddig a Panasonic teljes napelem-termelésének 20-30 százalékát adta. A Sanyo által működtetett üzemet legutóbb 2011-ben bővítették. A beruházást az és a magyar költségvetés 900 millió forinttal támogatta, azonban a németországi kereslet visszaesése miatt 2012 nyarán már 400 embert elbocsátottak az akkor 1041 főt foglalkoztató üzemből.

Horváth Csaba tájékoztatásai szerint a támogatás összegét kamatokkal együtt visszafizették, amikor a cég számára nyilvánvalóvá vált, hogy a pályázatban vállalt feltételeket nem tudják teljesíteni.

Dorog gyárbezárás Panasonic elbocsátás dolgozók gyár felszámolás
Kapcsolódó cikkek