Beruház a Henkel
Az új termék lényege, hogy a gél állapotú összetevők két külön kamrában vannak fóliában lezárva, mely csak vízben oldódik fel. "Kis vidéki gyárból az évek múlásával nemzetközi gyártóközpont lettünk. A környék meghatározó munkaadója vagyunk, 20-30 kilométeres körzetből járnak be dolgozni a munkások" - mondta Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója. Hozzátette: tavaly 95 milliárd forintos árbevételt értek el, ennek mintegy fele az export piacokon realizálódik. A Henkel konszern pedig 2012-ben közel 16,5 milliárd euró árbevételt és 2,3 milliárd euró üzemi eredményt könyvelhetett el. "Ez a beruházás is visszaigazolja a kormány gazdaságpolitikáját. A külföldi vállalatok látnak fantáziát Magyarországon. A munkahelyteremtésben ez a kis lépés is ugyanolyan fontos, mint egy Mercedes beruházás" - fogalmazott Csepreghy Norbert, az NFM helyettes államtitkára. Leszögezte: a jövőre induló új fejlesztési periódusban a források 60 százalékát akarják hasonló gazdaságfejlesztési célokra elkölteni. Szerinte soha ennyi forrás még nem állt rendelkezésre, amit hiba lenne felesleges szökőkutakra és 20 mét magas kilátókra fordítani. A Henkelnek Körösladány mellett Környén van telephelye, ahol ragasztót gyártanak a cég részvényeit a német tőzsdén jegyzik.


