BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Télen nem működteti a Debrecen-Dortmund járatot a Wizz Air

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Wizz Air az októberben induló téli menetrendjében nem fogja működtetni a Debrecen és Dortmund között közlekedő járatát - közölte a légitársaság kommunikációs vezetője szerdán az MTI-vel.

Daniel de Carvalho elmondta: az áprilisban indított járat kihasználtsága nem kiemelkedő, így a gyorsan növekvő piacaikra csoportosítják át kapacitásukat. Szavai szerint ez nem jelenti azt, hogy a jövőben, akár már a jövő márciusban induló tavaszi menetrendben nem állítják vissza a dortmundi járatot, "de a légiközlekedésben semmi sem állítható biztosan. Egyelőre annyi mondható el, hogy a téli menetrendünkben nem értékesítünk jegyeket erre az útra."

Daniel de Carvalho kitért rá: a debreceni repülőtérben ennek ellenére továbbra is komoly potenciált látnak. Leszögezte, hogy a Debrecenből London-Lutonba és Eindhovenbe közlekedő járatokat fenntartják, azok kihasználtságával elégedettek és elképzelhetőnek tartja új célállomások bevezetését is a jövőben.

Sápi Tamás, az Airport-Debrecen Kft. ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a légitársaság még nem jelezte a járat leállítását. A debreceni repülőtéren a tavalyi 50 ezres utasforgalom után az idén a 100 ezret is szeretnék átlépni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.