Itthon még nem szabályozzák a saját mobileszközök céges használatát
Hiba, hogy a magyarországi cégeknél még nem szabályozzák a saját mobileszközök céges használatát(BYOD), pedig ennek hiánya komoly kártérítéseket és pénzbüntetéseket vonhat maga után, sőt a cégek még büntetőjogi felelősségüket is kockára tehetik. Ehhez elég, ha az alkalmazott elveszíti a vállalatnál is használt táblagépét, és az azon tárolt kényes üzleti adatok nyilvánosságra kerülnek – mutat rá dr.Holló Dóra, a Balázs&Holló Ügyvédi Iroda partner-ügyvédje.
Magyarországon még nincs külön törvényi szabályozás a munkahelyre bevitt saját eszközökkel kapcsolatban. Az erre vonatkozó joggyakorlatot részben a Munkatörvénykönyv, részben az Adatvédelmi törvény alakítja ki.
Amúgy a Munkatörvénykönyv szerint – külön megállapodás hiányában – a cégek eleve nem írhatják elő dolgozóiknak a saját eszközeik használatát – figyelmeztet a szakember. Ha mégis elfogadott a cégnél a BYOD, akkor szinte elkerülhetetlen, hogy egyazon készüléken végleg összekeveredjenek a munkavégzés során használt adatok (e-mailek, dokumentumok, névjegyek, stb.), illetve a munkavállaló saját adatai.
„Ennek az is lehet a következménye, hogy a munkáltató a munkaviszony megszűnése esetén nem fogja tudni a céges adatokat visszaszerezni vagy törölni, anélkül, hogy a magánadatokat közben ne lássa. Ilyenkor választhat: vagy az üzleti titok megtartására vonatkozó szabályokat szegi meg és nem ellenőrzi a munkaadónál maradó adatokat, vagy a munkavállalót védő adatvédelmi szabályokat sérti meg” – mutat rá Holló Dóra. A Munkatörvénykönyv ugyanis kimondja, hogy a munkáltató nem juthat hozzá a munkavállaló privát adataihoz, még akkor sem, ha esetleg adatlopásra gyanakszik.
Ha a BYOD nincs tiltva egy cégnél, akkor adatvédelmi szabályzat vagy megfelelő munkaszerződéses passzus nélkül az sem ellenőrizhető, hogy a munkavállaló a saját eszközén mit csinál munkaidőben.


