BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötezer embert tesz utcára a BlackBerry

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Újabb jelentős létszámcsökkentést hajt végre a BlackBerry, a társaságnál dolgozók negyven százalékát, mintegy ötezer embert küldenek el. Az egykor az északi-amerikai mobilpiacon meghatározó tényezőnek számító cég menedzsmentje ezzel a lépéssel is igyekszik vonzóbbá tenni a vállalatot a potenciális befektetők számára.

Folytatódik a BlackBerry vesszőfutása, a tavalyi ötezer fős leépítés után újabb jelentős létszámcsökkentést hajtanak végre a vállalatnál. A Wall Street Journal információi szerint a munkavállalók 40 százalékát küldik majd el. Az okostelefongyártó legutóbb márciusban tett közzé adatot alkalmazottai számáról, akkor 12700-an dolgoztak a társaságnál. A leépítést az év végéig hajtják végre.

Az egykor az észak-amerikai piacon meghatározónak számító, korábban Research in Motion néven működő mobiltelefongyártó későn reagált az érintőkijelzős, internet képes okostelefonok villámgyors térhódítására, és bár az év elején bemutatta saját, ebbe a kategóriába tartozó modelljeit és operációs rendszerét, ezek a lépések egyelőre nem javítottak a helyzetén. Sőt, a cég egy hatalmas kijelzőjű, már a phablet kategóriába tartozó készülékkel is előállt tegnap, azonban kevés az esély arra, hogy ez alapvetően befolyásolná a piaci erőviszonyokat.

A BlackBerry augusztus közepén jelentette be hivatalosan is, hogy megvizsgálják a cég értékesítésének lehetőségét, miután a vállalat legújabb mobilkészülékének piaci eredményei elmaradtak a várakozásoktól és egyértelművé vált, hogy önállóan nem képes sikeresen felvenni a versenyt a többi okostelefongyártóval. A feladatra egy speciális, az igazgatóság tagjaiból álló bizottságot hoznak létre, amely azt tekinti majd át, hogyan tudják minél hatékonyabban növelni a cég értékét és méretét. A potenciális opciók között szerepel a közös vállalat létrehozása, partneri együttműködés, illetve a jelenleg tőzsdén lévő cég eladása is. A bizottságot a döntés meghozásában a JPMorgan Chase&Co segíti pénzügyi tanácsadóként.

A vállalat birtokában lévő szabadalmak, a főként az észak-amerikai kontinensen még mindig jól csengő márkanév vonzó célponttá teheti a társaságot egy nagyobb, tőkeerős rivális számára. A BlackBerry szabadalmi jogainak értékét kétmilliárd dollárra becsülik, a cég jelentős – mintegy hárommilliárd dolláros - készpénzállománnyal rendelkezik, és vannak még mindig a világ élvonalába tartozó megoldásai, például a hálózatbiztonság területén.

Ez a forgatókönyv egyébként nem lenne egyedülálló a mobiliparban elég csak visszaemlékezni a Motorola esetére. Az egykor a Nokia-val a világ mobiltelefon-piacát uraló társaság mobil üzletágát 2011 januárjában külön cégbe szervezték, ekkor jött létre a Motorola Mobility. A vállalat megvásárlását 2011. augusztusában jelentett be a Google, a vételár 12,5 milliárd dollár volt.

Nos, hasonló forgatókönyv a BlackBerry esetében sem elképzelhetetlen, már csak az a kérdés, hogy melyik technológiai óriásnak érné meg a felvásárlás. A szabadalmak mellett egyből piacot is szerezhetne magának az új tulajdonos, ami egy a területre újonnan belépő vállalkozás számára lehet vonzó. A mobilpiac nagyágyúi ugyanakkor a méretük további növelése, illetve a riválisok megjelenésének megakadályozására dönthetnek a társaság felvásárlása mellett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.