Gyorsan elterjedhetnek a világban a különleges kijelzők
Gyorsan meghódíthatják a világot a többek között hipermarketekben, közlekedési csomópontokon, reptereken alkalmazható digitális információs rendszerek. A hirdetéseket vagy éppen a hasznos információkat látványos formában megjelenítő kijelzőket és az azokat kiszolgáló rendszereket készítő cégek 2017-ben már 13,8 milliárd dolláros bevételre számíthatnak a Global Industry Analysts Inc. (GIA) előrejelzése szerint. A fejlődés egyik fő mozgatórugója a korábbinál is aktívabb marketingtevékenység, amelynek célja, hogy a válság alatt, illetve azt követően is vásárlásra ösztönözzék a fogyasztókat. Emellett a megoldást egyre több iparágban kezdik elfogadni, és hatékony, ráadásul költségkímélő hirdetési formaként tekintenek rá.
A technológia térhódítását elősegíti, hogy az elmúlt években számottevő árcsökkenés volt tapasztalható mind a hardverek, mind a szoftverek vonatkozásában. Így például zuhant az LCD kijelzők ára, de alacsonyabbak lettek a szoftverfejlesztési költségek is. Bár továbbra is a kiskereskedelmi szegmens jár élen az ilyen nagyméretű digitális kijelzők alkalmazásában, a pénzügyi szolgáltatásokat kínáló vállalkozásoknál, a közlekedésben és a vendéglátóiparban is egyre gyakrabban találkozhatunk majd ezekkel a megoldásokkal, ami tovább gyorsíthatja a piacc bővülését. A fellendülés nyertesei pedig azok a szolgáltatók lehetnek, amelyek az egész értékesítési láncot lefedő megoldást tudnak kínálni, vagyis a tanácsadástól a telepítésen át a tartalomelőállításig mindenben tudnak segíteni az ügyfeleknek.
A GIA tanulmánya szerint az ázsiai, latin-amerikai és közel-keleti feltörekvő országok lehetnek a piac fejlődésének fő mozgatórugói. A kiskereskedelmi szektor robbanásszerű bővülése Kínában, Szingapúrban, Malajziában, Thaiföldön vagy éppen Indiában kínálja a legjobb lehetőségeket az ilyen rendszerekkel foglalkozó vállalkozások számára.
Bár a leggyorsabban fejlődő régió az Ázsia/Óceánia térség lesz – a piackutató előrejelzése alapján 2017-ig évente átlagosan 22 százalékkal nő ez a szegmens, a legnagyobb piac az Egyesült Államok lesz. A digitális kijelzőkkel foglalkozó cégek bevételeiből nagyobb rész hasít ki a hardver értékesítés, ugyanakkor a szoftverekből származó forgalom nő majd gyorsabban, évente átlagosan 25 százalékkal.


