BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hungexpo: Tavaly is 3 milliárd forint árbevételt ért el a kiállításszervező

A Hungexpo Zrt. 2013-as árbevétele meghaladta a tervezettet, és elérte a 3 milliárd forintot. Ez a szám 2011-ben még a 4 milliárd forint felett volt

A kiállítási ipar hazai és nemzetközi piacán tapasztalható kedvezőtlen tendenciák hatása alól a Hungexpo Zrt. sem tudta kivonni magát, de a cég vezetősége szerint sikeresen valósította meg 2013-as terveit. „A várakozásainkhoz képest jobban teljesítettünk. 2013-ban az árbevételünk 3 milliárd 58 millió forint volt, ebből 64 százalék származott saját szervezésű kiállításokból, és 28 százalék külső szervezésű kiállításokból, konferenciákból, rendezvényekből és szolgáltatásokból, 8 százalék pedig területhasznosításból” – mondta tegnap Ganczer Gábor, a társaság vezérigazgatója. A 2005 óta a francia GL Events tulajdonolta Hungexpo a 2011-es 26 és a 2012-es 21 után tavaly 22 saját kiállítást szervezett. Ezekre 300 ezer ember váltott jegyet, a vendégrendezvényeikre pedig további mintegy 150-200 ezer fő volt kíváncsi. A kiállítószám és a kiállítások négyzetmétere viszont a nemzetközi tendenciákhoz hasonlóan némileg csökkent. A kiállítók így is több mint 100 ezer négyzetméter területet béreltek. A számokat persze annak tükrében kell értelmezni, hogy a Hungexpo kiállításait 1998-ban még 703 ezren látogatták és még 2011-ben is több mint 4 milliárd forint árbevételt értek el. „Az elmúlt év legnagyobb sikerei az Agromash és az Automotive Hungary. Egyértelmű az összefüggés, amelyik ágazat jól teljesít, ott a kiállítás is sikeres, és növekedést mutat” – fogalmazott lapunknak Ganczer Gábor.

A tavalyi adatok auditálása még zajlik, 2011-ben még nyereséges évet zárt a Hungexpo: az 53 millió forint adózás utáni eredményt sikerként könyvelte el a vállalat vezetése a 2010-es 870 millió forint veszteség után. A cégnek azonban a 2012 nem sikerült jól: a 1,5 milliárd forintos veszteség nagyon rosszul mutat. „Az értékesítés nettó árbevételének és az egyéb bevételek együttes 31,3 százalékos csökkenése és a költségek és ráfordítások előzőektől alacsonyabb mértékű 19 százalékos csökkenése következtében a társaság 918,8 millió forintosos üzemi veszteséget realizált. Az üzemi tevékenység veszteségét a pénzügyi műveletek 618,2 millió forintos vesztesége növelte” – olvasható a cég 2012-es beszámolójában. A páratlan évek azonban hagyományosan eredményesebbek, hiszen az OMÉK-ot tavaly is hatalmas érdeklődés övezte. A 2014-es évről szólva Ganczer Gábor azonban elmondta, teltházas kiállítások várhatók, például a holnap kezdődő Agromashexpóra már szeptemberben beteltek a kiállítói helyek.

Mivel tavaly megváltoztak a Magyar Kongresszusi Igazgatóság statisztikai adatgyűjtési módszerei, ezért nem lehet megmondani, hogy miként alakult a konferenciaturizmus, de az biztos, hogy az ágazat változatlanul bajban van. A statisztikai elemzések összesítése alapján 2013 első félévében összesen 461 nemzetközi konferenciát rendeztek, amelyeken több mint 141 ezer fő vett részt. A nemzetközi konferenciák résztvevőinek átlagos száma 306 ember volt. „2014-ben a cél a nemzetközi konferenciák számának 3-5 százalékos növelése, a vidéki konferencia-helyszínek hatékonyabb bevonása. Távolabbi cél az elkövetkezendő 5 éves időszakra minél több ezer fő feletti rendezvény Magyarországra hozatala” – olvasható a Magyar Turizmus Zrt. stratégiai tervében.

Új konferenciaközpont?

A konferenciaturizmus évek óta vár egy új fővárosi központra, erre Fürjes Balázs, a fővárosi nagyberuházásokért felelős kormánybiztos legutóbb mintegy két hete tett ígéretet. Így Budapesten idén talán döntés születhet egy nagyjából ötezer helyes új konferenciaközpontról, amelynek köszönhetően a főváros egyike lehet az öt – konferenciaturizmus szempontjából –legkedveltebb úti célnak a világon. Az viszont biztos, hogy a Hungexpo területére a korábbi hírekkel ellentétben csak katasztrófahelyzetben fogadnak be hajléktalanokat.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.