BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos közlekedésfejlesztés Miskolcon, elindult az első Skoda villamos

Menetrendszerinti forgalomba állt hétfő délután Miskolcon a Ganz-Skoda Közlekedési Zrt. gyártotta első Skoda villamos, amelyet a későbbiekben még harminc követ. A városban zömmel uniós forrásból, mintegy 40 milliárd forintból fejlesztik a villamosközlekedést, a 31 új jármű értéke ebből megközelíti a 19 milliárd forintot.

A Miskolc városi villamosvasút fejlesztése című, uniós támogatással megvalósuló, Zöld nyílra keresztelt nagyprojekt jogi, gazdasági és műszaki előkészítése már 2006-ban megkezdődött, a teljes program befejezése 2015 nyarára várható, a tervek szerint ekkorra áll a megújult és meghosszabbított pályára az utolsónak érkező villamos.

A teljes egészében alacsony padlós, klímás, számítógép-vezérelt Skoda 26THU3 villamosokat a csehországi Plzenben gyártják, az első kettő az elmúlt év második felében érkezett Miskolcra. A jármű érkezését követően szinte azonnal megkezdte tesztköreit, 11 ezer kilométert tett meg, a számtalan előírt és tesztjellegű vizsgálatot pedig maradéktalanul teljesítette.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.