BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyszájú lett ez a kis Ford

Jó nagy „aston martinos” szája lett a felfrissített Fiestának, de vajon olyan jó is, mint ahogy kinéz

Mindig is a kiskategória egyik legélvezetesebb autójának tartottam a Fiestát. A 2008-ban bevezetett hatodik generációnál már a lendületesen vagány, uniszex megjelenés is passzolt hozzá, de azért nem túlzás egy picit, hogy a félidős ráncfelvarráskor egy Aston Martin fotóját vitte magával a plasztikai sebészhez? Igaz, a trapéz alakú maszk már frissítés előtt is megvolt egy szinttel alacsonyabban, melyet most csupán „piedesztálra emeltek” és csillogó krómbetéttel tettek látványosabbá. A hatásvadászat a gépháztető „powerdome” domborításaival folytatódik, a fényszórókat pedig magasabb felszereltség esetén LED-es nappali menetfény mutatja szigorúbbnak. Hátul a búra alatt átdolgozott lámpák és a leheletnyivel megnyújtott tetőspoiler jelzi a Fiesta megújulását.

Beülve is az ismerős környezet fogad, de alaposabban szemlélődve feltűnik, hogy mennyivel igényesebbek a felhasznált anyagok, ez pedig előnyös hatású a minőségérzetre.

Száműzték az olcsó kályhaezüstöt, itt tényleg minden fém (legalábbis a Titanium X csúcsfelszereltségnél), ami fénylik, a középkonzol zongoralakk borítást kapott és a szövetkárpit is tetszetősebb. A műszerfalon több a puha tapintású műanyag, éjszaka pedig az összes gomb és kapcsoló, de még a pohártartó és a kesztyűtartó pereme is szépen megvilágított - helyenként azonban az összeszerelés lehetne precízebb. Az ergonómiát áttervezett ajtóbehúzók, ablakemelők és az ülésfűtés módosított kapcsolói, illetve néhány új tárolórekesz javítja. Más kérdés, hogy a két csőműszer között kisméretű, nehézkesen leolvasható kijelzők kaptak helyet, ahogy a 217 000 forintos Sony fejegységes központi vezérlőn is temérdek apró gomb sorakozik, s a kezelés sem mindig egyértelmű - ez már magában foglalja a Bluetooth kapcsolatos, hangutasítással is vezérelhető (zenelejátszás, mobilhívások) és SMS felolvasására képes Ford-SYNC rendszert.

Habár maga a helykínálat és csomagtartó kisautósan passzentos maradt, olyan „nagykategóriás” extrák is rendelhetők a Fiestához, mint a tempomat (50 000 Ft), a tolatókamera (85 000 Ft), vagy a 130 ezer forintos City 3 csomagban (a hátsó parkolóradarral és elektromosan állítható, behajtható, fűthető, integrált irányjelzős külső tükrökkel együtt) elérhető városi koccanásgátló. Érdekes újdonság a MyKey egyénileg programozható pótkulcs is, mely a második Trend szinttől széria: a családtagok képességeinek és felelősségtudatának megfelelően a menürendszerben beállítható például, hogy ne lehessen kikapcsolni a menetstabilizátort és a koccanásgátlót, addig néma maradjon az audiorendszer, amíg be nem kapcsolják a biztonsági öveket, de a hifi maximális hangereje is szabályozható, a csúcssebességet pedig 140, vagy 160 km/órában lehet korlátozni. Ugyanakkor nem éppen nagyvonalú, hogy a harmadik hátsó fejtámla csak a legmagasabb, 4,5-5,0 millió forintos Titanium X specifikációnál alapáras, a variálható csomagtérpadlóért (17 000 Ft) és a hátsó elektromos ablakemelőkért (42 000 Ft) pedig még ezen a szinten is felárat kérnek.

Igazából a legjobb dolog, ami a felfrissített Fiestával történt, hogy megjelent a kínálatban a zsinórban kétszeres (2012 és 2013) Nemzetközi Év Motorja győztes 1.0 EcoBoost! Egyébként a 999 cm3-es, közvetlen benzinbefecskendezéses és mindkét oldalon változó szelepvezérlésű soros háromhengeresnek a turbós mellett (100, vagy 125 LE) létezik szívó (65, vagy 80 LE) változata is. Nálunk egyelőre csak a feltöltött kapható, tesztautónkban a 125 lovas csöppség „mocorgott”.

Szemtelenül jó kis gép ez, kiegyensúlyozó-tengely nélkül is rendkívül simán jár, részterheléskor nagyon csendes, míg erőteljes gyorsításkor vidám pillanatokat szerez háromhengeres „brekegésével”. Élénken reagál a gázadásra és szinte alapjárattól fogva erőteljesen húz. Lendületesen viszi az 1,1 tonnás Fiestát, pedig a pontosan kapcsolható ötfokozatú sebességváltó áttételezése meglehetősen hosszú: másodikban simán megfutja a százat, városi forgalomban nincs is értelme negyediknél feljebb kapcsolni, az ötödik nagyjából 80 km/órától jó.

Na szóval, a „Boost” teljesen rendben van, tesztünk alapján viszont az „Eco” kevésbé. Habár télen is viszonylag gyorsan bemelegszik a motor, a széria start-stop rendszer mégis ritkán állította le, sztrádatempónál pedig szomjassá válik, hiába forog laza 2300 környékén a főtengely. Így a gyári 4,3 helyett mi 6,8 literes átlagfogyasztást mértünk. Ettől függetlenül az 1.0 EcoBoost remekül passzol a Fiesta fürge karakteréhez. Kormányzása pontos, határozottan fogja az utat és jól kanyarodik, ennek megfelelően futóműve elég feszes, ami nem mindig ideális a hazai útviszonyokhoz.

Automatikusan segítséget hívhat a Fiesta

Baleset esetén a SYNC rendszerrel és navigációval felszerelt Fiesta automatikus segélyhívást kezdeményezhet: a bluetooth-on keresztül csatlakoztatott telefont használva tárcsázza a 112-es számot, majd a navigációs rendszer és a mobilhálózat információi alapján megadja a helyszín pontos koordinátáit.

Ráadásul külföldi utazás esetén az előre rögzített üzenetek az adott ország nyelvén hangzanak el, a rendszer 40 európai országot lefedő, 26 nyelvet „beszél”.



Ráadásul külföldi utazás esetén az előre rögzített üzenetek az adott ország nyelvén hangzanak el, a rendszer 40 európai országot lefedő, 26 nyelvet „beszél”. Tetszett • kiváló motor

• fürge, élénk viselkedés

• igényesebb belső

Nem tetszett

• túl feszes futóműhangolás

• tesztfogyasztás

• magas vételár

Összegzés

Természetesen a 125 lóerős EcoBoost motor csak a magasabb Titanium és Titanium X felszereltséggel konfigurálható, kisautós viszonylatban húzós 4,54, illetve 4,94 millió forintos listaáron. A 100 lovas viszont már Trend kivitelben, négymilliótól elérhető.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.