Cégvilág

A gázellátás politikai ügy

A pánikkeltők lássák be, hogy nem lett igazuk! Még mindig maradt a tárolókban legalább 400 millió köbméter mobil földgáz és indítható a betárolás a következő télre, közölte egyebek mellett lapunkkal Szitó János, a Centrex Hungária Zrt. vezérigazgatója.

A csütörtöki Világgazdaságban Magyarország alternatív gázimport  lehetőségeiről, esetleges ukrajnai gázeladásáról írtunk, európai gázkereskedői körökből származó véleményeket ismertetve.

Cikkünkre reagálva Szitó János, az orosz gázzal kereskedő Centrex Zrt. vezérigazgatója tájékoztatta lapunknak a reexport tilalmával kapcsolatos jelenlegi helyzetről (nincs tilalom), a szabadpiaci és a képlet szerinti árképzés közötti, szűkülő különbségről, és közölte a véleményét a gázellátásról, mint politikai kérdésről. Érveit a pénteki Világgazdaságban röviden, itt pedig teljes terjedelmében ismertetjük.

„Az az MVM ügye, hogy beszáll-e az ukrán gázkiszállításokba, de szeretném megjegyezni, hogy a Gazprom egyetlen szerződése sem tiltja a reexportot, így az MVM tevékenyége kapcsán nincs mit „élesen figyelnie” a Gazpromnak. A földgázt a szerződés szerinti, úgynevezett átadási ponton (a CENTREX Hungária esetében Beregszászon) a Gazprom Export átadja társaságunknak, és nem követi a továbbiakban a gáz sorsát. A CENTREX ezt a földgázt értékesíti magyar és nem magyar vevőinek. Ezek a vevők oda viszik, ahova akarják és annak értékesítik akiknek akarják. A fontos az, hogy a vevő a vásárlása előtt adjon megfelelő garanciákat, hogy majd az átvételt követően ki is fizeti az áru szerződés szerinti ellenértékét. Ennyi. A korábbi reexport tilalmi záradékok már legalább 5 éve kikerültek a szerződésekből, de ezt megelőzően sem alkalmazták őket soha.

Az árképzésben az EU és a gázvásárló társaságok nyomására az elmúlt években jelentős változások következtek be, de NEM A GAZPROM változtatta meg az árképzését, hanem az egyes vevők ÍGY ÁLLAPODTAK meg a Gazprom Exporttal.

Eszerint a leszerződött földgáz közel fele (maximum a 44 százaléka) TTF-bázisú, szabadpiaci áron kerül átvételre és elszámolásra az európai spot piacokon megszokott és ismert kondíciók mellett, napi azonos, kötelező mennyiségekkel. A szerződött éves volumen további részének csak a 85 százalékát kötelező átvenni, de éven belül ez rugalmasan átcsoportosítható. Sőt ha még ezt sem tudja maradéktalanul átvenni a vevő, úgy az ÁT NEM VETT gáz árának egy bizonyos hányadát az év végén kifizeti a vevő, de ezzel jogot szerez arra, hogy később, a további években átvegye ezt a gázt. Ekkor a vevő már csak kiegészíti a vételárat az aktuális vételárra, vagyis BESZÁMÍT a korábban már kifizetett összeg. Ezért mondja ezt a gázt a szakma RUGALMAS gáznak. Ennek a gáznak az ÁRKÉPZÉSE VALÓBAN úgynevezett hagyományos, kőolaj termék árak jegyzésére épül, de MÁRA MÁR EZ IS TÖBBNYIRE maximalizált a TTF-es árhoz (TTF + egy szerény prémium a rugalmasságért). Ezek fényében azt mondani, hogy létezik a piaci TTF-es ár és a Gazprom olajképlet alapú gáza, enyhén szólva is tájékozatlanság.

Igaz a régi mondás, hogy „olaj=pénz, gáz=politika”! Így a választások előtt különösen igaz ez. Túlpolitizált a gázellátás. Minden felől a „választási gáz” jön, és mellé még a környezetünkben is jelentős változások zajlanak. Nem ég a ház! Nincs szükség tűzoltásra, de a hosszú távú gázellátás biztonságának megőrzése érdekében egy nyugodtabb időben érdemes lesz – valóban szakmai segítséggel – átgondolni az ENERGIASTRATÉGIÁT és elvégezni a szükséges korrekciókat.

A Kormány eddigi lépéseit igazolta az idő. A pánikkeltők lássák be, hogy nem lett igazuk! Még mindig maradt a tárolókban legalább 400 millió köbméter mobil földgáz és indítható a betárolás a következő télre.
A lakosság és a közüzemek téli csúcsigényeinek ellátásához szükséges betárolandó további mintegy egymilliárd köbméter földgázt akár egy bő hónap alatt is el lehet helyezni a tárolókba. Közben a beszállítás folyamatos és aligha van olyan szereplője ennek az üzletnek aki abban lenne érdekelt, hogy zavarok keletkezzenek az ellátásban.

Tetszik vagy nem, a gázellátás POLITIKAI ÜGY.
A magyar háztartások (3,8 millió) nagyrésze gázfogyasztó (3,3 millió) amelyből 3 millió vételez földgázt a vezetékes hálózatból. Ez hány embert érint? Kilenc milliót? Persze, hogy POLITIKAI KÉRDÉS az ellátás biztonsága. A korábbi tényekre és fejlesztési elképzelésekre alapozott prognózisok 2020-ra már 18-20 milliárd köbméteres magyarországi igényt fogalmaztak meg. A gázos szakma FELADATUL KAPTA, hogy ERRE KÉSZÍTSE FEL az ellátórendszert! Ehhez az kapacitások bővítése és diverzifikációja mellett jelentős gáztározói fejlesztéseket is meg kellett valósítani. Így lett hatmilliárd köbméter tárolói kapacitásunk. Mára ez adottság és részben teher is, de lehet ebből még egy „édes teher”, egy jövedelmező üzlet, hiszen Európában nem sok ország dicsekedhet ilyen tárolókkal, és ha kell, további fejlesztési lehetőségekkel.

Mivel a hazai fogyasztás alig éri el ma a 9 milliárd köbmétert, és ebből a kötelezően ellátandó közüzem (a lakossággal együtt) mintegy 3,5 milliárd köbméter, a biztonságos téli ellátáshoz elegendő 1,4-1,6 milliárd köbméteres tárolás, így más célra hasznosítható körülbelül 4 milliárd köbméternyi tárolói tér. Ez is része mára már a családi ezüstnek még akkor is, ha a föld alatt van. Itthon!”

Szitó János gázimport Gazprom Centrex
Kapcsolódó cikkek