BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A tárgyalások alatt nem állnak le Oroszországból a gázszállítások

ENERGIA Amíg folynak a háromoldalú tárgyalások az Európai Unió, Oroszország és Ukrajna között az energiaellátás biztonságáról, addig Moszkva biztosan nem állítja le a gázszállításokat – derül ki az egyeztetések hétfői, brüsszeli fordulóját követően kiadott nyilatkozatból, amelyet az MTI idézett.

Az Európai Bizottság által közzétett kommüniké valódi fejlődésként értékeli az erről szóló megállapodást, amely azt is tartalmazza, hogy a júniusi gázszállítás árát Moszkva nem követeli előre Kijevtől. Az alku része emellett az is, hogy egyik fél sem fordul a gázvásárlási szerződés ügyében a stockholmi döntőbírósághoz.

Ezt Ukrajna helyezte kilátásba, miután Moszkva bejelentette: 268,5 dollár helyett áprilistól 485 dollárt követel Kijevtől 1000 köbméter földgázért. A kijevi kormány szerint a piaci viszonyok nem indokolnak ilyen arányú áremelést. Az alacsonyabb árról még decemberben állapodott meg Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Viktor Janukovics, később a hivatalából elmozdított ukrán elnök, miután visszalépett az uniós társulási és szabadkereskedelmi egyezmény aláírásától.

A közleményből az is kiderül, hogy az ukrán Naftogaz 786 millió dollárt (ez hozzávetőlegesen 175,6 milliárd forintnak felel meg) utalt át az orosz állami gázvállalatnak, a Gazpromnak, a két cég vezetője pedig kétoldalú megbeszéléseket folytatott, hogy rendezni lehessen a vitás kérdéseket. A nyilatkozat tanúsága szerint a Gazprom és a Naftogaz vezetője az elkövetkező napokban folytatja az egyeztetést, és ha sikerül mindkettejük számára elfogadható javaslatot kidolgozniuk, akkor haladéktalanul újabb háromoldalú találkozót tartanak majd miniszteri szinten.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.