Drámai it-helyzet a kkv-knál
A tanulmány szerint a hazai kkv-k informatikai eszközparkjának 42 százaléka öt évnél idősebb, de talán még ijesztőbb adat, hogy közel egyharmaduk még mindig egy 13 éves operációs rendszert, a Windows XP-t használja, amelynek támogatása ráadásul már megszűnt. Érdekes összefüggést tárt fel a kutatás az alkalmazottak optimizmusa és egy társaság infokommunikációs fejlettsége között. A válaszokból ugyanis az szűrhető le, hogy minél fejlettebb és korszerűbb egy vállalkozásnál az informatikai környezet, annál bizakodóbbak az ott dolgozók a cég és saját jövőjük vonatkozásában. A tanulmány szerint egyébként a válaszadók 95 százaléka úgy véli, hogy a magasabb it-költés hatékonyabbá teheti a vállalat működését. „Ez azt jelenti, hogy minél gyengébben teljesít egy társaság, annál fontosabb lenne, hogy informatikai fejlesztéseket hajtson végre, ugyanakkor erre egyre kevesebb forrás áll rendelkezésre” – tette hozzá Vass Gábor.
A Microsoft szakértője szerint a beruházási költségek csökkentése érdekében, illetve a szaktudás gyakori hiánya miatt a kkv-k körében is egyre népszerűbbek a felhő alapú megoldások, illetve a különböző bérleti konstrukciók. Vass Gábor úgy látja, hogy az idei év igazi áttörést hozhat ezen a területen, és valósággá válik, hogy a kis- és közepes cégek is hozzájuthatnak a nagyvállalati megoldásokhoz számukra is megfizethető áron. A nagy nemzetközi technológiai cégek felhő alapú alklamazások már elérhetőek nálunk is, emellett egyre több távközlési szolgáltató kínálatában jelennek meg azok a konstrukciók, amikor nem csak applikációkat, vagy tárhelyet lehet bérelni, de akár eszközöket is.
A felmérésben szereplő kkv-s alkalmazottak 22 százaléka arra számít, hogy a következő 12 hónapban nő majd a terhelése, vagyis több munkát bíznak rá. Vass Gábor szerint ez is egy olyan tényező lesz, amely mind a cégeket, mind a munkavállalókat arra ösztönzi majd, hogy elkezdjenek azon gondolkodni, hogyan lehet javítani a munkavégzés hatékonyságán informatikai eszközök segítségével. Felértékelődnek azok a megoldások, amelyek lehetővé teszik a távoli munkavégzést, a vállalatirányítási rendszerhez való hozzáférést a cég telephelyén kívülről, vagy azt, hogy egy-egy dokumentumot egyszerre többen is szerkeszthessenek függetlenül attól, hol és milyen eszközzel dolgoznak.
Még kevés a távoli elérés
A Microsoft megbízásából készült kutatás során megkérdezett hazai kis- és középvállalkozások 40 százalékánál támogatják, hogy a munkatársak a saját eszközeiket használják munkavégzésre is. Az okostelefonnal rendelkező kis- és középvállalatok 90 százalékánál már megoldották, hogy ezekről a készülékekről is lehessen olvasni a céges levelezést. Ugyanakkor a vállalati rendszerekhez csak a megkérdezett társaságok 47 százaléka biztosít távoli hozzáférést.


