A kommunikációs iparág szakmai szervezetei tegnap közösen fejezték ki egyöntetű elutasításukat a bevezetni kívánt reklámadó tervezetével kapcsolatosan. Az adó ellehetetleníti a magyar médiavállalkozásokat, és remélt költségvetési hatása eltörpül a káros gazdasági hatásai mellett - írja közleményében a Magyar Reklámszövetség.
A következő lépésként a Magyar Reklámszövetség arra kérte a szakmai szervezeteket és a médiavállalatokat, hogy csatlakozzanak a következő parlamenti ülésnap előtti tiltakozáshoz az adott médiatípus sajátosságaihoz mérten (elsötétítés, fehér/fekete lap behúzása).
A Magyar Reklámszövetség közleménye szerint kutatási adatokkal is alátámasztott álláspontjuk az, hogy a kommunikációs iparág a nemzetgazdaság motorja. A Reklámszövetség úgy véli, hogy a Kormánynak a nemzetgazdaság fejlesztésére vonatkozó céljai segítésében a kommunikációs iparágat partnerként, és nem egy, a működését veszélyeztető különadó alanyaként szükséges kezelnie, ennek megfelelően ezúton is kéri, hogy a reklámadó tervezetére vonatkozó jogszabályt ne fogadja el az Országgyűlés.
A Kreatív információi szerint a felhíváshoz a két kereskedelmi csatorna már csatlakozott. Csütörtökön este az RTL-hez tartozó összes csatornán és a TV2 csatornáin sem lesz adás 15 percig. Az index arról írt: információk szerint a Hír TV is csatlakozhat a tiltakozáshoz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.