BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Időjárásfüggő kerti forgalom

Figyelemreméltó átalakulás ment végbe az agrártechnikai piacon: a multik erős iramot diktálnak, a tőkeszegény vállalkozások kihullottak a versenyből. A szakosodás és a fejlesztések viszont növekedési pályára állíthatják a kkv-szektor szereplőit: Somogyban és Baranyában több üzletet működtet a pécsi Krinor Bt

Modern fűnyírókat és a legújabb fejlesztésű öntözéstechnikai felszereléseket hozták a napokban Kaposvárra: az árut még alig csomagolták ki, további szállítmányt rendeltek a helyi szaküzlet munkatársai. Tudják: a pillanatnyi forma dönt, vagyis az a vállalkozás marad pályán, ahol a vásárlók az ár-érték arányt tekintve a legkedvezőbb megoldást találják. Gödöny Ferenc, az 1989-ben alapított Krinor Bt. ügyvezetője úgy véli: a krízis ugyan még a közelmúltban is éreztette hatását, ám a hátrányt előnyükre fordították. Még nagyobb energiával vetették magukat a munkába, melynek legfrissebb eredménye a Pécsen idén megnyílt 1400 négyzetméter alapterületű Kertészeti Szakáruház. A beruházás közel 170 millió forintba került.

– Somogyban sem maradt el az eredmény, a válság utáni csökkenést követően tavaly csaknem 15 százalékos forgalombővülést értünk el – említette. – Úgy érzem, a folyamatos, kitartó munka, a szinte véget nem érő fejlesztések hozhatják meg a remélt fordulatot.. Szakosodtunk és mindig valami újat, mást igyekeztünk tenni, mint a konkurencia.

Miközben a dél-dunántúli régióban is gombamód elszaporodtak a nagy bevásárlóközpontok, ahol dömping mennyiségben dobták piacra az agrotechnikai termékeket, addig a családi vállalkozás újabb beszállítókkal szerződött, s bővítette tevékenységi körét. Az értékesítésen kívül gépek üzembe helyezésével, javításával is foglalkoznak, négy szerelőjük rendszeresen Kaposvárra utazik, ahol két boltjuk van. Szakértelmüket elismeri a piac: minőségi árut forgalmaznak, a vásárlók közel 70 százaléka visszatérő. Fűnyírók, láncfűrészek, különféle védőfelszerelések, kapálógépek, lombszívók, fa- és bokorápoló berendezések mellett folyamatosan nő az igény a víztechnológiai cikkekre is, az öntözéstechnikai termékek eladásának most van a főszezonja. Az üzletek forgalmát olykor erősen befolyásolja az időjárás: késő tavasszal, kora nyáron különösen sok szivattyút és locsolóberendezést értékesítenek, s a kertészeti, kertápolási részleg is töretlenül fejlődik. Gödöny Ferenc azt vallja: sejtetni engedi a végkifejletet, ha egy kisvállalkozás nem tart lépést a technológia fejlődésével. Ezért ahogy csak lehet, bővítik, gyarapítják a kínálatot.

– A fűnyírógépek piacát talán az autókéhoz lehet hasonlítani – tette hozzá. – A gyártók szinte minden évben növelik a gépek teljesítményét, a környezetbarát technológia térhódításával egyre modernebbek az agrotechnikai felszerelések, s a dizájn is jelentős átalakuláson ment át. Cégünk igényes cikkek révén akarja tartani piaci pozícióját.

A főszezonban jelentősen megugrott a vásárlók száma: családi és társasház-tulajdonosok, hobbikertészek, borászok keresik a világ legismertebb gyártóinak termékeit. Van olyan fűnyíró traktor, mely 250 ezer forint, a csúcsmárkák akár ennek a többszörösébe is kerülhetnek. A széles választék sporttelep- és focipálya-üzemeltetők érdeklődését is felkelti, Gödöny Ferenc amondó: teljes fordulatszámon pörög a cég, a jó időzítéssel piacra dobott termékpaletta a vállalkozás fejlődését erősíti.

Gödöny Ferenc: egykor az áru beszerzése volt nehéz, most az értékesítés

Gödöny Ferenc 1981-től három éven át egy állami cég munkatársaként rendszeresen Somogyba utazott, később maszek szerelőként folytatta a munkát. Szentlőrincen indult a családi vállalkozás, az 1995-ös pécsi üzletnyitás sikere után úgy érezték: Somogyban is van keresnivalójuk. Tizenhat éve adták át a belvárosi boltjukat, 2008-ban nyitotta meg kapuit a másik szaküzlet. 

– Az első évben két alkalmazottal dolgoztunk, most 19-en vagyunk – tudtuk meg Gödöny Ferenctől. – Nagyot fordult a világ: a vállalkozás indulásakor az áru beszerzése volt a nehéz, manapság a termékek értékesítése a művészet. Hosszú távon gondolkodunk, minőséget, értéket kínálunk. 

A cégvezető felesége a pénzügyeken kívül a könyveléssel és a díszkertészet üzletággal foglalkozik.

– Az első évben két alkalmazottal dolgoztunk, most 19-en vagyunk – tudtuk meg Gödöny Ferenctől. – Nagyot fordult a világ: a vállalkozás indulásakor az áru beszerzése volt a nehéz, manapság a termékek értékesítése a művészet. Hosszú távon gondolkodunk, minőséget, értéket kínálunk. 

A cégvezető felesége a pénzügyeken kívül a könyveléssel és a díszkertészet üzletággal foglalkozik.-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.