„Abban, hogy az online térnyerése továbbra sem fulladt ki, két tényezőnek is fontos szerep jut. Egyrészt a szállodák jelentős része felismerte az online jelenlét fontosságát, aminek eredményeképpen sok esetben a céges és csoportos foglalások is növekedni tudtak. Másrészt az OTA-k (Online Travel Agent) részéről is felfedezhető egyfajta stratégiaváltás, a közvetítők is finomítják eszköztárukat, és immár nemcsak a piacszerzésre fókuszálnak” – tette hozzá Gál Péter, a BDO Magyarország hotel és ingatlan üzletágának senior tanácsadója. A korábbi évek eredményéhez képest a saját honlapon át beérkező online foglalások aránya növekvő tendenciát mutat. 2013-ban Budapesten az online szobaéjszakák foglalásának 26,9 százaléka érkezett a saját weblapon (2010: 13,9 százalék), míg vidéken a saját honlap részesedése tavaly 49 százalék volt (2010: 37 százalék).
Az online szervezőknél is átrendeződött kissé a piac. Budapesten továbbra is két OTA az uralkodó: a Booking.com és az Expedia. Piaci részesedésük azonban visszaesett. Míg korábban a két OTA együttesen kiugróan magas, 58,9 százalékos lefedettséget ért el ebben a szegmensben, 2013-ban ez a szám – számos szálloda stratégiai lépéseinek hatására – 43,3 százalékra csökkent. Érdekes fordulat, hogy a felmérésben részt vevő vidéki szállodáknál a világelső Booking.com a közvetített szobaéjszakák száma alapján megelőzte a korábbi években itt még piacvezető Szallas.hu-t. Harmadik helyen a korábbi évekhez hasonlóan a Szallasvadasz.hu áll.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.