Májusban minden idők második legrosszabb hónapját zárta a magyar cégstatisztika, amennyiben egy hónap alatt 3797 céget törölt a cégbíróság. Ennél rosszabb csak egyszer volt, tavaly októberben, amikor 3900-nál is több cég szűnt meg. „A tavaly őszi csúcs még önmagában állt, ám most március óta 3000 feletti megszűnést regisztrál a statisztika.
A háromhavi mozgóátlag ezzel 3500 cégre emelkedett, amihez hasonlót még sohasem láttunk” – mondja Tóth Tamás, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató ügyvezetője. Összehasonlításul: tavaly ilyenkor a háromhavi átlag 2722 megszűnést mutatott, amihez képest a mostani érték 28 százalékos növekedés.
„A törlési rekordot hozó tavaszhoz képest a nyári hónapokban némi megnyugvást várunk, de arra számítunk, hogy a tavaly nyári értékeket jóval meghaladó számú cégtörlést tesznek közzé. Szeptembertől kezdve pedig megint törlési hullámról kell majd beszélnünk” – véli az Opten ügyvezetője. Ennek oka, hogy a törlések között továbbra is magas marad a 2012-ben tömegével indított felszámolási eljárásokat lezáró döntések száma, és ez kiegészül a kényszertörlések eredményeként közzétett megszűnések növekedésével.
Májusban 1750 céget töröltek felszámolási eljárás következtében, ami nem rekordérték, de 2013 közepe előtt elképzelhetetlenül soknak számított. Ezeknek az eljárásoknak a száma az év eleje óta tartósan magas. „További probléma, hogy most induló felszámolásból is egyre több van: csak májusban 1743-at tett közzé a cégbíróság, ami hosszú távon is magas megszűnési rátát valószínűsít” – mondja Tóth Tamás.
Kényszertörléssel májusban 245 cég szűnt meg. Ennek az eljárásnak a felfutását jól mutatja, hogy tavaly májusban csak 144 ilyen esetet jegyeztek fel. „A kényszertörlések hosszú távon is magas szinten tarthatják a megszűnéseket, hiszen ebből az eljárásból tavaly szeptember óta 2-3 ezer újat tesz közzé a cégbíróság havonta. Jelentős részük idővel felszámolásba fordul át vagy megszűnéssel zárul” – mondja az Opten ügyvezetője.
„Az elmúlt hónapban 1884 új céget jegyeztek be Magyarországon, ez hosszú idők óta a legkisebb szám” – mondja az ügyvezető, aki szerint örvendetes, hogy a cégalapítások egyre jobban tükrözik a gazdaság valós állapotát. A lassan meginduló gazdasági növekedés a magánszektor beruházásaira még nem terjedt át, a legtöbb vállalat messze van még a százszázalékos kapacitáskihasználtságtól. „Továbbra is az állami beruházások dominálnak, és a frissen alapított magáncégek száma még mindig nagyobb, mint amennyit a gazdaság állapota indokolna” – véli Tóth Tamás.
Megyék tekintetében vizsgálva az látható, hogy májusban a három legjobb eredményt Baranya, Győr-Moson-Sopron és Veszprém regisztrálta 11 százalék körüli értékekkel. A legrosszabb számokat Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Nógrád megye produkálta, az utóbbi kiemelkedően magas, 32,97 százalékos értéket, ami a CFI országos átlagának mintegy két és félszerese.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.