A kültérre szánt bútorok ma már önálló műfajt képviselnek a lakberendezésben, a választék pedig zavarba ejtően széles, arról nem is szólva, hogy egyre több olyan bútor szerepel a katalógusokban, amelyek bel- és kültéri használatra egyaránt alkalmasak. A kint és bent határai egyre inkább összemosódnak, s az utóbbi években a terasz vagy akár a kert is az enteriőr kiterjesztéseként, amolyan átmeneti zónaként funkcionál. Berendezését így célszerű mind stílusában, mind karakterében összehangolni a lakás egészével. A szabadba szánt bútorok és a hozzájuk illeszkedő kiegészítők önálló esztétikai kategóriát jelentenek, minőségük, kivitelük, sőt nem ritkán áruk is vetekszik a hagyományosan beltérinek mondott modellekével.
Katalógusokat lapozgatva sokszor úgy tűnik, mintha meg akarnának téveszteni minket, s egy komplett nappali bútorait látjuk szabadtéri környezetben fotózva. Pedig nem így van, ugyanis a technika fejlődésének, az új anyagoknak és felületkezelési módszereknek köszönhetően az eleganciáról és a kényelemről a négy falat elhagyva sem kell lemondanunk. Az UV-védelem alapkövetelmény, a festékek és a kárpitozásra szánt szövetek nem fakulnak és ellenállnak a szélsőséges időjárásnak is. A kárpitok gyakran vízlepergőek, de megjelentek a korábban csupán hajókon alkalmazott szintetikus bőrök, sőt maga a párna szivacstöltete is speciális, a nedvességet átengedő, villámgyorsan száradó anyag. Az asztallapok is korszerű, önthető kompozit-anyagokból készülnek, természetes hatást keltenek, miközben jóval ellenállóbbak a hagyományos matériáknál. A szintetikus, olykor gyantával erősített szálak elterjedésével pedig immár olyan bútorcsodák is készülhetnek, amilyenekről eddig csupán álmodni mertünk.
Alaposan meg kell hát fontolnunk vásárlás előtt, milyen típusú darabokat szeretnénk, a különféle tevékenységekhez ugyanis más-más bútorokra lesz szükség: a családi étkezések vannak-e túlsúlyban, vagy inkább a vendéglátás, illetve főként pihenni, napozni szeretnénk? Az anyagválasztás előtt vegyük sorra a következőket: fedett teraszra vagy nyitott térbe kerül-e a bútor? Mennyire van kitéve szélsőséges időjárásnak, éri-e hosszantartó napsütés, áztatja-e az eső? És nem mellékesen a stílusról is döntenünk kell. A fabútorok klasszikus környezetben mutatnak a legjobban, de rendszeres gondoskodást igényelnek. Ha sokáig szeretnénk használni, kizárólag keményfát válasszunk. A fém – jellemzően alumínium modellek – minimál stílusú környezetbe valók. Előnyük, hogy könnyen mozgathatók és strapabírók. A szintetikus anyagból készült bútorok szinte bármilyen karakterűek lehetnek, méretük ellenére könnyűek, s talán ezek a leglátványosabb darabok.
Végül, de nem utolsósorban, azt is vegyük számba, hogy télen, amikor ezek a bútorok nincsenek használatban, el tudjuk-e pakolni azokat. Ha erre nincs mód, vagy szűkében vagyunk a térnek, érdemes védőhuzatot vásárolni, illetve összecsukható modelleket választani.
Ezek egyfajta szobaként funkcionálnak, s nem csupán az árnyékolás kérdését oldják meg, de kellemes és intim atmoszférát teremtenek, ahol az étkezés, a pihenés, sőt egy társas összejövetel is más hangulatban telik. Szintén fix megoldást kínálnak a napvitorlák, amelyek előre rögzített árbocrudakon támaszkodnak. A legegyszerűbb esetben magához a kerti bútorhoz kapcsolódik árnyékoló.
A hintafotelhez méretes, dönthető ernyő, a napágyhoz állítható ellenző, a függesztett pihenőbútorokhoz árnyat adó textilsátor is tartozhat, melyek könnyedén igazíthatók a nap irányához, mozgatásuk egyszerű és gyors.
Ezek egyfajta szobaként funkcionálnak, s nem csupán az árnyékolás kérdését oldják meg, de kellemes és intim atmoszférát teremtenek, ahol az étkezés, a pihenés, sőt egy társas összejövetel is más hangulatban telik. Szintén fix megoldást kínálnak a napvitorlák, amelyek előre rögzített árbocrudakon támaszkodnak. A legegyszerűbb esetben magához a kerti bútorhoz kapcsolódik árnyékoló.
A hintafotelhez méretes, dönthető ernyő, a napágyhoz állítható ellenző, a függesztett pihenőbútorokhoz árnyat adó textilsátor is tartozhat, melyek könnyedén igazíthatók a nap irányához, mozgatásuk egyszerű és gyors.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.