BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

SZÉP Kártya: elköltötték a legtöbb 2012-es pénzt

JUTTATÁS Az OTP SZÉP Kártyákra utalt 2012-es juttatások több mint 98 százalékát felhasználták a kártyabirtokosok – közölte tegnap az OTP Bank. Az érintett egyenlegek felhasználása az utolsó hetekben gyorsult fel igazán, május végén két hét alatt több mint 800 millió forintot használtak fel a kártyabirtokosok. A mintegy 150 ezer, érintett SZÉP Kártyán maradt 1 milliárd forintnyi összeget az OTP Pénztárszolgáltató a törvényi kötelezettségeinek megfelelően visszautalja a munkáltatóknak. Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese közölte: „Az elmúlt három hónapban minden rendelkezésünkre álló csatornán felhívtuk kártyabirtokosaink figyelmét, hogy regisztrálják kártyáikat, ellenőrizzék egyenlegüket, és használják fel az ott lévő lejáró, 2012-es összegeket. Az eredmények azt mutatják, hogy törekvésünk sikeres volt, hiszen idén január óta az érintett, lejáró egyenlegek összege harmadára csökkent”

Hasonló tendenciákról számolt be az MKB Bank is: tájékoztatásuk szerint az utolsó két hét alatt megfeleződtek az MKB SZÉP Kártyákra még 2012-ben utalt, a felhasználhatóságukat tekintve május 31-én lejárt pénzek. A tavalyelőtt beérkezett összeg mindössze 1,6 százalékára rúgó maradékot június folyamán kapják vissza az eredeti befizetést teljesítő munkáltatók. A hónap utolsó napjaiban a kártyabirtokosok a hosszú hétvégékre emlékeztető intenzitással „kártyáztak”, hiszen míg május 15-én még 352 millió forint volt a számláikon a 2012-ben átutalt, 10,3 milliárd forintos keretből, a határidő lejártára a maradvány 169 millióra apadt, ami mindössze 1,6 százaléka az eredetinek. A maradék lényegében azonos nagyságrendben oszlik meg a három zseb (szállás, étkezés, szabadidő) között, 28 ezer kártyabirtokost érintve.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.