BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szétaprózott a magyarországi cégstruktúra

VÁLLALATOK A hazai cégek 98 százalékénak árbevétele nem éri el az EU „kisvállalkozás” definíciójának alsó határát, azaz az évi 2 millió eurót. Európai szemüveggel nézve tehát csaknem az összes magyar cég mikrovállalkozás – állapítja meg a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. tegnapi közleménye. A felborult, elaprózódott cég- és tőkeszerkezet komoly versenyhátrányt jelenthet a világpiacon, már méretgazdaságossági okok miatt is. 600 ezer vállalkozásnak másfélszer annyi adminisztrációs terhe van, mint 400 ezernek lenne, ami nemcsak kolonc a gazdaság hátán, de nyomás alatt tartja a hatóságokat is, amelyek szűkös forrásaik miatt lelassulnak, problémáikat újabb és újabb szabályozók bevezetésével igyekeznek megoldani. „Természetesen egy egészséges gazdaságban a nagyvállalatok mellett fontos helye van a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is, ám Magyarországon az eloszlás nagyon messze van az ideális állapottól” – mondta Pertics Richárd, a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. A kormányzat számos szigorító intézkedést tett az elmúlt években a cégstruktúra megtisztítására; a jelenlegi tendenciák azt mutatják, hogy az évtizedek óta burjánzó fertőzés növekedése megállt, mégsem sikerült érdemi javuló pályára állítani a cégvilágot. A társaságok száma ugyan nem nő tovább, de a vállalkozások cserélődése, a fluktuáció továbbra is rendkívül magas, és a végrehajtás alá kerülő cégek száma is nő. Az egészségtelen és egyensúlytalan cégszerkezet annyira elburjánzott, hogy pusztán jogszabályokkal érdemi javulást már valószínűtlen elérni. Sokkal komolyabb szerepe lehet viszont az oktatásnak, a cég- és jogi információs tájékozódás elterjedésének, az üzleti etikai szint általános fejlesztésének – véli a vezérigazgató.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.