A költségvetési zárolás nem érinti az egészségügyet
A kormány döntése alapján a költségvetési zárolás nem érinti az egészségügyet, az egészségügyi szolgáltatók a zárolás alól kikerültek - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Zombor Gábor elmondta, e döntéssel párhuzamosan a kormány elfogadta azt a javaslatot is, amely alapján az egészségbiztosítási alap időarányos tartalékaiból többlettámogatást kaphatnak az egészségügyi szolgáltatók.
Jelezte: ez a többlettámogatás alapvetően az alap 14 milliárd forintos céltartalékából származhat, amelyet az intézmények 75 százalékban a lejárt szállítói tartozásuk kiegyenlítésére, 25 százalékban pedig a működési feltételeik javítására fordíthatnak.


