BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csomagautomaták: több hullámos Webox-invázió jön

Folyamatosan telepíti és teszteli csomagautomatáit a Webox, amely jelenlegi tervei szerint szeptember 1-ig lépne ki a piacra

Országszerte már ötven csomagautomatát telepített a Webox Hungary Kft., a helyszínek között szerepelnek benzinkutak, tömegközlekedési csomópontok, áruházak, hivatalok környéke és bevásárlóközpontok is. „Csendes indulást tervezünk, ennek céldátuma szeptember 1-je, de nem kizárt, hogy már néhány nappal korábban is elkezdhetjük a tevékenységet” – mondta lapunknak Schmidt Dániel, a cég logisztikai és kommunikációs vezetője.

Hozzátette: idén nyáron 80 terminál kihelyezését tűzték ki célul, Budapestre és a megyeszékhelyekre koncentrálva, de olyan városok is szerepelnek a listán, mint Érd, Dunakeszi, Gödöllő, Budaörs és Szentendre. Terveik szerint több hullámban terjeszkedve, három év alatt 300 darabra növelnék a terminálok számát. A fővárosban 42 automata közül választhatnak majd az ügyfelek. „Reméljük, hogy már az első év végére komoly vevőbázisra tehetünk szert, amelyet az évek során csak bővíteni kívánunk. Ez távlati célokra lefordítva azt jelenti, hogy három év alatt 4-5 százalékos piaci részesedést és évi 500 ezer feletti tranzakció számot kívánunk elérni” – közölte a cég.

A szolgáltatás elindítása az induló 80 gépre vonatkozóan 600-700 millió forintos befektetést jelent. A telepítés és kiépítés költsége helyszíntől függően 200-300 ezer forint körül alakul. Az automaták telepítéséhez körülbelül 3,5 négyzetméternyi terület szükséges, mélységük 94,2 centiméter, magasságuk 2,3 méter, míg súlyuk közel két tonna. Az automaták préselt acéllemezből készültek, 3 darab biztonsági kamerával megfigyeltek, míg a fakkokat mágneszáras ajtó védi, nyitásuk két részből álló azonosító kóddal hajtható végre. A pénzügyi hátteret a Műszertechnika Holding Zrt. biztosítja a 2013-ban alakult cégnek.

A lengyel InPost szállítja számukra a már jól bejáratott hardware és szoftver megoldásokat, továbbá stratégiai partnerként háttértámogatás fronton is segítségükre vannak. A világ számos országában üzemeltetnek ilyen és ehhez hasonló megoldásokat: Finnországtól Ausztráliáig és Szaúd-Arábiától Chiléig évek óta üzemelnek már a terminálok. Csomagautomata-hálózatban is vélhetően Németország az éllovas, ott már legalább 2500 automatát használnak az emberek. „A rendszer teljesen automatizált, alkalmazottat nem igényel. Futárcégünk egy munkanapon belül elviszi a megrendelt csomagot a webáruházból a kiválasztott terminálhoz” – írta a Webox. Az ügyfél sms-t kap, amikor megérkezett a csomag a megjelölt automatába, ahol 3 napig őrzik. A maximális csomagméret és a 25 kilogrammos súlyhatár miatt viszont egyes termékkörök kiesnek a lehetséges együttműködők köréböl.

Jelenleg a Magyar Posta a csomagküldési piac legjelentősebb szereplője. Az állami vállalat az elmúlt időszakban rugalmasabbá tette a küldeményátvételt: igény esetén szombaton is házhoz viszik a csomagokat, illetve folyamatosan bővíti alternatív átvevőpont hálózatát. Július végén kilenc új terminált adtak át, így már 35 működik országszerte. Tavaly minden eddigi rekordot megdöntve a csomagküldemények száma csaknem 11,5 millió darab volt.

Zsugorodnak a futárok

A magyar nyelvű webáruházak 88 százaléka kínál vásárlóinak legalább egy szerződött futárszolgálatot, ám a tranzakciókból való részesedés az elmúlt 4 évben folyamatos csökken. A megkérdezettek 42 százaléka csupán akkor választja a futárszolgáltatást, ha nincs megfelelőbb átvételi lehetőség, vagy a terméket nem tudja beszerezni egy konkurens webáruházban. A GKI Digital kutatása szerint a személyes átvételi pontok egyre elterjedtebb megoldás a fogyasztóknál, mert az online megvásárolt csomagokat forgalmas csomópontokon lévő üzletben vehetik át, kedvezőbb árazás mellett.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.