Egybehegeszti a vezetéképítő óriás a cégeit
Körülbelül 70 milliárd dollárnyi tőke mozdul meg azzal, hogy magába olvasztja három leányvállalatát Észak-Amerika legnagyobb csővezeték építő társasága, a Kinder Morgan. Az összegből 40 milliárd dollárt az anyavállalat részvénytőkéje tesz ki, négymilliárd dollárt a készpénz és 27 milliárd dollárt az átvállalt adósság.
Az átalakítás után a csoport működése egyszerűbb és átláthatóbb lehet, több adót lehet majd megtakarítani, és magasabb osztalékot lehet majd fizetni a remények szerint.
A cég honlapja szerint a cég menedzsmentje 2015-re az ideinél 16 százalékkal magasabb, részvényenként két dolláros osztalékot ígér, egyúttal 10 százalékos növekedést remél 2015-2020-ban. Az újonnan létrejövő vállalat piaci értéke mintegy 92 millliárd dollár lesz, a beolvasztott cégek pedig a Kinder Morgan Energy Partners, a Kinder Morgan Management és az El Paso Pipeline Partners.
A 11 ezer fős Kinder Morgannek mintegy 80 ezer mérföldnyi észak-amerikai olaj-, illetve gázvezetékben, továbbá 180 terminálban van érdekeltsége, ezeket üzemelteti is. Ez az USA legnagyobb gázvezetéki és gáztároló társasága, 110 milliárd dolláros piaci értékével az ország negyedik legnagyobb energiacége.


