BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar Posta: jobban csökken a levelek száma, mint a létszám

válasz „A Magyar Posta Zrt. annak érdekében, hogy a piaci elvárásokra gyorsan, rugalmasan tudjon reagálni, munkaerő kapacitását úgy igazítja, hogy az ügyfeleket minél magasabb színvonalon és hatékonyan tudja kiszolgálni” – közölte lapunkkal az állami vállalat. Mint azt tegnap megírtuk, már alig 31 ezren dolgoznak a Magyar Postánál, pedig négy éve még a 34 ezret is meghaladta a foglalkoztatottak létszáma. Hozzátették: szolgáltatásaikat folyamatosan bővítik és munkaerő kapacitást a megrendelések arányához és típusához igazítják.

Az elmúlt két és fél évben 27 százalékkal csökkent a vezetői státuszok száma, míg a végrehajtásban dolgozók összlétszáma (kézbesítők, postahelyi ügyintézők, szállítók, küldeményfeldolgozók) ennek az aránynak a töredékével, évente mindössze néhány százalékkal. „Ez igazolja, hogy a Magyar Posta törekszik a túlzott mértékű irányítási szervezet csökkentésére, egyben az alacsonyabb fizetési kategóriába tartozó munkavállalók esetén a munkahelymegtartásra, hiszen a végrehajtási területeken tapasztalható létszámcsökkenés mértéke évesítve 3 százalék körül mozog, míg a levélforgalom éves csökkenése ezt meghaladó mértékű” – fogalmaztak a lapunkhoz küldött válaszban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.