BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar termék, hazai piacon

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által menedzselt Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter két tagjának – a Seres Kft. és a Kontakt-Elektro Kft. – együttműködésében készült el a Mecsek–Dráva Hulladékgazdálkodási programban átadott járművek jelentős része, melyek értéke közel egymilliárd forint

A Seres Kft. által a Biokom Kft. részére átadott szállítóautók nagy része a szelektív hulladék begyűjtésére szolgál, más részükkel az újrahasznosítható anyagot szállítják el ipari feldolgozásra. A hulladékszállító járművek között van többek között két-, illetve háromtengelyes gyűjtő kocsik; a hulladékudvarokon található konténerekhez használt konténerszállító járművek, mosóautók, a bálá­zott újrahasznosításra kerülő hulladék szállítására nyerges vontatók és a hozzá kapcsolódó pótkocsik. Az eredményes együttműködésnek köszönhetően a régióban összesen több mint ötven, Pécsen mintegy húsz vadonatúj kukásautó áll forgalomba.

– A gépjárművek felépítményét és az azt működtető hidraulikus berendezéseket nagy részben készítette, fejlesztette a mintegy 65 főt foglalkoztató Seres Kft. míg az ehhez kapcsolódó vezérlést a Kontakt-Elektro Kft. szellemi terméke és munkája alkotta. A járművekhez beszerzett alapanyagok is szinte 100 százalékban magyar beszerzési forrásból származnak. A kft. kész járműveire a hivatalos „Magyar termék” használatának engedélyezése folyamatban van, mely a Seres Kft. új arculatában is hangsúlyos szerep kap – tájékoztatott Seres László, a Seres Kft. ügyvezetője.

A két cég tagja baranya üzleti közösségének, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának is. Valamennyi eszközt a legmodernebb környezetvédelmi előírásoknak megfelelő motorral szerelték fel, minden szempontból csúcstechnológiát képviselnek.

– A Seres Kft.-vel történő együttműködésünk évtizedes múltra tekint vissza, a felépítmény és a hozzá tartozó hidraulika vezérlésén kívül a Kontakt-Elektro Kft. több közös fejlesztést valósított meg, melynek egyike a legújabb technikát képviselő CANbus-os hulladékgyűjtő autó központi vezérlőegysége és a színes kijelzős központi termináljának kifejlesztése – tájékoztatott Hirth Ferenc, a Kontakt-Elektro Kft. ügyvezetője.

A Seres Kft. és a Kontakt-Elektro Kft. – a két cég tagja Baranya üzleti közösségének, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarának is – 2013. őszétől kezdte meg a kommunális gépjárművek gyártását, összeszerelését, valamint az edénymosó autók esetében a termék fejlesztését is. Az új fejlesztés eredményeképpen nemcsak a tárolóedény belső felülete, de az edény külső felülete is tisztítható fröccsenés- és elfolyásmentesen. A mosóberendezés dízelüzemű, automatikus kapcsolású fűtőrendszerű, a mosószeres oldat mosási hőmérséklete állítható.

Az új gépjárművek üzemeltetése során jelentősen csökken a környezetterhelés, amely a jórészt városi, belvárosi munkafeladatoknál az élhetőség és az egészségvédelem tekintetében különösen fontos, meghatározó szempont. Lényegesen alacsonyabb lesz a károsanyag-, a szén-dioxid- és a koromkibocsátás, és drasztikusan kisebb lesz a zajhatás is.

Milliárdos beruházás serkentette a fejlesztést

Az új kökényi válogatómű bemutatásával elrajtolt a Mecsek–Dráva Hulladékgazdálkodási Program. Megkezdődött a szelektív lakossági gyűjtőedények kiosztása is. A régiós hatósugarú, összességében 17 milliárd forintot meghaladó költségvetésű program célja az ország legfejlettebb hulladékkezelési rendszerének kialakítása, amelyben a keletkezett hulladék 70 százaléka – feldolgozást követően – újrahasznosításra kerül. A kiépített hulladékudvarokban a lakosságnál keletkező szelektíven gyűjthető hulladékok, a nagyméretű hulladékok, háztartási készülékek és veszélyes hulladékok helyezhetők el díjmentesen. Ezt egészíti ki a nagyobb városok családi házas területein a házhoz menő szelektív gyűjtés (60 ezer háztartás) alkalmazása, valamint Pécsett a lépcsőházi szelektív gyűjtés további erősítése (2000 darab edény). Tízezer házi komposztálóedényt is kiosztanak, melyeket a projektben részt vevő kistérségek kapnak és osztanak szét. A válogatóművek (Kökény, Barcs) a szelektíven gyűjtött hulladékok ipari előkészítését végzik. A vegyesen gyűjtött maradék hulladékot két központban (Kökény, Marcali) mechanikai-biológiai kezeléssel tovább osztályozzák.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.