A Világgazdaság azért érdeklődött a Mol esetleges sérülékenységéről, mert a társaság három oroszországi lelőhelyen is aktív, és a szénhidrogénkészletek felmérését és a fúrásokat jellemzően nyugati (többségében amerikai) cégek végzik.
A Mol Matyuskinszkij blokkján indított kétdimenziós szeizmikus vizsgálatok már egyébként is lezárultak, ahogyan a Jerilkinszkijen is, a Bajtuganon pedig már termelnek. A Matyuskinszkin három kutatófúrás folyik, a Bajtuganon a 2014-re tervezett, 50 termelőkút lefúrásából az év második felére 31 maradt, a Jerilkinszkijen még nem fúrtak.
A Mol az év első felében a Mol 8,8 milliárd forintnyit költött el oroszországi beruházásaira, és napi 8,7 ezer hordó olajat termelt, ez utóbbi közel a felében kevesebb az előző év azonos időszakában felhozott mennyiségnél.
Bár a szankciók nem tiltják közvetlenül az azokat elrendelő országok cégeinek oroszországi munkavégzését, alkatrész-, eszköz-, vagy berendezés-utánpótlás nélkül ellehetetlenülhet az ottani munkájuk.
Az intézkedések miatt amerikai és az európai uniós cégeknek együtt körülbelül 35 milliárd dollárnyi ottani befektetését is érintik a Russia Today összesítése szerint. Lelassulhatnak a külföldiek további oroszországi befektetései is. A lehetséges fő kárvallottak között az orosz lap a brit BP-t, az amerikai ExxonMobilt, a francia Totalt és a berendezés-szállítókat említi, de kitér a világ két legnagyobb olajipari szolgáltató (például olajfúró) társaságára, az amerikai Halliburtonra és a Schlumberger-re is.
A legsérülékenyebb a BP, mert 19,75 százalékban ellenőrzi a szankciós listán lévő Rosznyeftyet, és mert Oroszországból származik globális olajtermelésének a fele. Elég rosszul járhat az orosz piacon 20 éve aktív ExxonMobil is. Szintén partnere a Rosznyeftynek, részese a nyugati-szibériai Bazsenov olajemzőn folyó, 500 milliárd dolláros fejlesztésnek, és beszállt egy orosz-távol keleti cseppfolyós gáz terminál 15 milliárd dolláros építésébe is.
Esetleges kivonulásával a Bloomberg szerint magával vinné azt az egymilliárd dollárt is, amit egy orosz sarkköri projektbe akart fektetni. A Totalnak Oroszország a negyedik legnagyobb piaca, és az övé a feketelistás Novatek 18 százaléka. A Novatek irányítja az amerikai technológiától erősen függő, 27 milliárd dolláros Jamal LNG projekt.
A Halliburton bevételeinek csak a 4-5 százaléka, a Schlumbergerének pedig az 5-6 százaléka származik az oroszországi megbízásokból az RBC Capital becslése szerint. Ezt viszont elveszíthetik a Russia Today szerint. A szankciók miatt csökkenhet a ma még napi 10,55 millió hordós orosz olajtermelés.
A megállapodásnak része egy évi 2,35 milliárd dolláros, úgynevezett olajat-árucikkekért szerződés is a Kommerszant híre szerint. A lap úgy tudja, hogy a két államelnök minderről már tavaly szeptemberben megegyezett.
Moszkva napi 500 ezer hordó iráni olajat venne át, Irán cserébe főként gépeket, vasutat, nehéz-teherautókat, fémet és gabonát kér.
A megállapodásnak része egy évi 2,35 milliárd dolláros, úgynevezett olajat-árucikkekért szerződés is a Kommerszant híre szerint. A lap úgy tudja, hogy a két államelnök minderről már tavaly szeptemberben megegyezett.
Moszkva napi 500 ezer hordó iráni olajat venne át, Irán cserébe főként gépeket, vasutat, nehéz-teherautókat, fémet és gabonát kér. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.