Nőhet a létszám az SAP-nál
Az SAP 500 fővel kezdte az évet Magyarországon, de a globális trendek miatt előfordulhat, hogy a közeljövőben számottevő mértékben nő a létszám. Az egyik meghatározó tendencia a felhő alapú megoldások gyors térhódítása Európában, ami lépésre ösztönzi az SAP-t is, és Ablonczy Balázs megítélése szerint az ezen a területen várható bővítés érintheti a hazai tevékenységet. Emellett az európai cégek számára biztosított szoftvertámogatás jelentős létszámnövelést hozhat Magyarországon is, akár többszáz fővel is emelkedhet az SAP-nál dolgozók száma a következő időszakban. „Persze azért, hogy itt valósuljanak meg ezek a fejlesztések még keményen meg kell dolgoznia a hazai menedzsmentnek” - tette hozzá Ablonczy Balázs.
A jelenlegi partnerhálózattal elégedett az SAP magyarországi vezetője, ám ezen a területen is szeretnének fejlődni, főként az új, innovatív megoldásokhoz keresnek további cégeket, amelyekkel együttműködhetnek az értékesítésben. Ilyen szegmensek a felhő alapú megoldások, az SAP saját, beszerzésekhez használható piactér rendszere, vagy éppen a valós idejű adatelemzést és –monitorozást lehetővé tevő HANA technológia.
„A piaci tapasztalatok és a nemzetközi, valamint hazai kutatások is azt mutatják, hogy a cégvezetők egyszerűsítést kívánnak” – mutatott rá az SAP Hungary ügyvezető igazgatója. Olyan informatikai fejlesztéseket akarnak megvalósítani, amelyek egyszerűsíti és átláthatóvá teszi az üzleti folyamataikat, ráadásul gyorsan bevezethetők a vállaltnál. „Ez általában azt jelenti, hogy az egyedi fejlesztések helyett a valamilyen szinten már szabványosult megoldások felé fordulnak az it-beruházások során az üzleti felhasználók. Ebből az igényből adódik az is, hogy az elmúlt időszakban nagyon megnőtt a kereslet a felhő alapú rendszerek iránt. Az SAP globálisan az első félévben 40 százalékkal növelte a felhő technológiákból származó bevételét az egy évvel korábbihoz képest, és az idén már euróban kifejezve milliárdos tételt jelent majd ez a szegmens” – véli Ablonczy Balázs. Az SAP Hungary tevékenysége három részre osztható, a magyar piac kiszolgálása mellett szoftverfejlesztési feladatokat is végeznek, illetve különböző szintű gyártói támogatást végeznek Magyarországra és német nyelvterületre a hazai központból.
Emelkedő árbevétel
A második negyedévben 4,15 milliárd eurós bevételt ért el az SAP, ez két százalékos növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. A társaság forgalmából közel 3,5 milliárd eurót a szoftverértékesítés és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások tettek ki. Az április-júniusi időszakban 241 millió eurós bevételt hoztak a felhő alapú megoldások, ez 52 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban, így a vállalat megnövelte eredményvárakozásait a felhő üzletága kapcsán. A szoftvereknél és kapcsolódó szolgáltatásoknál 6-8 százalékos teljes évi emelkedést vár az SAP a tavalyi 14,03 milliárd euróhoz képest.


