BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Színestévék: háromszázmilliós büntetést szabott ki a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Samsung SDI, az LG Philips Displays Holding B.V., valamint a Technicolor SA jogsértést követtek el, amikor a színestelevízió-képcsövek árát közvetlenül és közvetetten rögzítették, a vevőket és piacokat felosztották, a kapacitásokat korlátozták, valamint az árakra, termelésre, értékesítésre vonatkozó nem nyilvános stratégiai információkat megosztották. A Hivatal a jogsértés elkövetéséért 303 millió forintos bírságot szabott ki.

Az eljárást 2008-ban engedékenységi kérelem nyomán indította a GVH a hagyományos színes televíziókban és a számítógépes monitorokban használt képcsövek gyártói közötti – 1997. január 1. és 2004. április 30. között megvalósuló – feltételezett kartell vizsgálatára.

A Hivatal vizsgálta azt is, hogy a vállalkozások magatartása kiterjedhetett-e az árak, az értékesítési mennyiségek, a kereslet és a kapacitáskihasználás vonatkozásában érzékeny piaci információk cseréjére, valamint az árak rögzítésére, beleértve a fogyasztónként és földrajzi szempontok alapján történő ármeghatározást, továbbá a piaci részesedések, a fogyasztók és az értékesítési mennyiségek felosztását, a kibocsátás korlátozását és a termelés és kapacitás koordinációját és csökkentését. Az eljárás megindítását követően még két további vállalkozás nyújtott be engedékenységi kérelmet. Mivel az Európai Bizottság is folytatott eljárást hasonló tárgyban, a magyar vizsgálat csak a Magyarország EU-csatlakozása előtti időszakra és csak a magyarországi hatásokra vonatkozóan folyt.

A GVH részére az engedékenységi kérelmezők számos, Európában illetve Ázsiában folytatott megbeszélésre vonatkozó irati bizonyítékot (döntően a találkozókról készült jelentéseket, feljegyzéseket, továbbá naptárbejegyzéseket, utazást igazoló dokumentumokat) bocsátottak rendelkezésre, melyek feldolgozása rendkívül időigényes volt, részben ez okozta az eljárás elhúzódását. A bizonyítékok és az engedékenységi kérelmezők leírása alapján megállapítható volt, hogy a gyártók rendszeres két- és többoldalú megbeszéléseiken egyeztettek egymással a televízióképcsövek áráról, az áremelések mértékéről, a piacok illetve egyes vevők felosztásáról, a kibocsátás korlátozásáról, és ezekhez kapcsolódó információcserét is folytattak - indokolt a GVH. A találkozók közül ugyanakkor a GVH csak azokat tudta figyelembe venni, amelyek bizonyíthatóan az európai piacokra – és annak részeként Magyarországra – vonatkoztak, mivel a GVH joghatósága csak a magyar piacra is hatást gyakorló magatartások vizsgálatára terjed ki.

A GVH a fentiek alapján megállapította, hogy a vállalkozások versenykorlátozó magatartásukkal egységes, folyamatos és komplex jogsértést követtek el, mellyel a résztvevők célja profitabilitásuk fenntartása, növelése, illetve az árverseny korlátozása és kizárása volt. 

A GVH a Technicolor SA-ra 303 millió forint bírságot szabott ki, a Samsung SDI-vel szemben a vállalkozás által benyújtott engedékenységi kérelemre tekintettel a bírság kiszabását mellőzte; az LG Philips Displays Holding B.V.-vel szemben a bírság kiszabását mellőzte, mert a vállalkozás nettó árbevételére vonatkozó információ hiányában nem volt bírságolható.

A GVH a színes monitorcsövekkel kapcsolatos magatartás tárgyában valamennyi vizsgált vállalkozással szemben bizonyítottság hiányában – különös tekintettel a magatartás elkövetése óta eltelt időre – megszüntette az eljárást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.