A bonyhádi vadászbolt nemcsak terméket, értéket is kínál
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságCÉLKERESZTBEN A MINŐSÉG A Nemzet Színésze is elismerően nyilatkozott a völgységi üzletben látottakról
Bonyhád „Ide tényleg érdemes betérni, itt mindent megtalál az ember” – vélekedett egy beszélgetés során a bonyhádi Jagd Bonn Vadászboltról Bodrogi Gyula. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művészről köztudott, hogy szeret vadászni.
– Jó barátság fűz Gyula bácsihoz, aki nagy örömömre elvállalta, hogy részt vesz üzletünk népszerűsítésében – idézte fel Krizsán Zsolt, aki kérdésünkre elmondta, hogy tulajdonképpen gyermekkori álma vált valóra azzal, hogy idén júniusban megnyithatta üzletét, amelybe lépve nemcsak a sportág kedvelőinek akad el a szava. Felsorolni is nehéz lenne, mennyi termék, eszköz gazdagítja az igényesen kialakított bolt kínálatát. A laikus számára is rögtön kiderül, hogy a minőségre helyezték a hangsúlyt az üzemeltetők. Ezt Zsolt is megerősítette, amikor a céljairól kérdeztük. – Több mint 60 vadásztársaság és még jó néhány sportlövő, valamint íjászattal foglalkozó klub, egyesület működik Tolna megyében, nem beszélve az egyéb, ugyancsak a területen érdekelt civil szervezettel, de a vadászat és az önvédelmi eszközök iránt érdeklődő lakosság igényeit is igyekszünk kiszolgálni. Úgy láttuk, hogy a minőséget és a komplexitást tekintve hiány volt egy ilyen jellegű boltból a piacon – tette hozzá a közel 25 éve vállalkozóként dolgozó tulajdonos.
S hogy mennyire életképes ez a szemlélet, azt mi sem bizonyítja jobban a Jagd Bonn népszerűségénél: nemcsak Tolna megyéből, hanem a távolabbi településekről is rendszerint érkeznek érdeklődők, vásárlók az üzletbe, akik elismerően szólnak a kínálatról és nem utolsó sorban a kiszolgálásról. Merthogy Krizsán Zsolték szerint egy ilyen jellegű üzlet működtetése a szakértelmen túl a kölcsönös partnerségen alapszik, ami például abban nyilvánul meg, hogy a munkaidő letelte után is kinyitják a boltot, ha a messzebbről érkező vásárló csak akkor ér oda.
A tulajdonos arra is kitért, számos célja között kiemelt helyen szerepel a vadászat, a vadgazdálkodás megszerettetése és a helyes fegyverhasználat megtanítása a felnövekvő generációval. Világossá tenni számukra, hogy a vadászat nem pusztán a vad elejtéséről szól, hanem sokkal összetettebb annál, egy semmihez sem hasonlítható életérzés.


