BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyakorlati tanácsok külpiaci megjelenéshez

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A külpiaci megjelenéshez adtak tanácsokat a cégek számára a Világgazdaság exportkonferenciájának „Ahány piac, annyi sajátosság” címet viselő panelbeszélgetésének résztvevői.

„Csak azoknak érdemes az arab piacok felé nyitni, akiknek kellő türelmük van hozzá” – kezdte az arab világ üzleti kultúrájával kapcsolatos tapasztalatait az Insomnia ügyvezető igazgatója. Erdős Gergely szerint könnyen előfordulhat, hogy 2-3 évbe is telik, amíg egy cég a konkrét üzletig eljut egy arab országban. Varga Tímea, a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Ázsiáért és Amerikáért felelős külpiaci igazgatója is azt mondta, hogy el kell telni 2,5-3 évnek, amíg beáll a „business as usual” állapot. „Sok cég a finisben adja fel, mert nem tervez megfelelően” – mondta. Szerinte alapvetően pesszimista-realista tervezéssel kell alkalmazni ezeken a piacokon, mert Ázsiában vagy Latin-Amerikában bármikor bekövetkezhet olyan változás, amely negatívan befolyásolja egy cég adott projektét.

Wittek András, az MNKH ügyfélkapcsolati igazgatója azt emelte ki, hogy mennyire fontos az adott piac kultúrájának ismerete, e téren meglévő inkompetencia egy üzletet is meg tud hiúsítani. „A Kereskedőháznak éppen ez a lényege, hogy többek között ezen a téren is segítsük az exportőr vállalkozásokat” - mondta. Erdős Gergely ezzel kapcsolatban egy példát is említett: ha egy arab partnerrel való tárgyaláson nem a legidősebb embert szólítjuk meg, akkor kútba eshet az üzlet. Varga Tímea szerint is kiemelten fontos, hogy a cég ismerje az adott ország kultúráját. „Ha a névjegykártyát két kézzel vesszük el Kínában, akkor már meg is alapoztuk a jó viszonyt” – mondta.

Wittek András arra is felhívta a figyelmet, hogy a cégeknek a megfelelő piaci réseket kell megtalálniuk, hogy sikeresek legyenek. „Kevesen tudják, de például magyar high-tech cégek vesznek részt az indiai űripari programban igen sikeresen”.

Arra a kérdésre, hogy kezdő vállalkozásoknak is teremhet-e babér a külpiacokon mind Erdős Gergely, mind Varga Tímea azt mondta, hogy egy friss cégnek alapvetően csak a tudásintenzív iparágakban lehet esélye az érvényesülésre.

Csordás Ferenc Károly, az Ungarnconsulting ügyvezető igazgatója a német nyelvű piacokkal kapcsolatban mondta el tapasztalatait. „Ha egy kkv a külpiaci megjelenésben gondolkodik, akkor alapvetően Németország vagy Ausztria az az ország, amelyet megcélozna” – mondta. Ennek oka a történelmi hagyományokban, illetve a nyelvismeretben keresendő. Franciaország éppen utóbbi hiánya, valamint az eltérő kultúra miatt, Dél-Európa pedig a nem megfelelő gazdasági helyzet miatt esik ki.

A német piaccal kapcsolatban kiemelte, hogy egy termékért akár 20-30 százalékkal is többet fizetnek, ha az fenntartható terméknek számít. „Az már fél siker Németországban, ha feltüntetjük, hogy mennyire környezetbarát az adott termékünk” – tette hozzá. A német piacot megcélzó vállalkozások egyik gyakran előforduló hibájaként említette, hogy nem megfelelő kompetenciával vágnak bele a terjeszkedésbe. „Tíz esetből 3-4-szer előfordul, hogy Google-fordítóval fordítják le a marketinganyagokat a német piacot megcélzó vállalkozások” – említett egy példát.
Másik tipikus hibaként sorolta fel, hogy a minőséget állandóan fenn kell tartani. Előfordul ugyanis, hogy az első szállítások után már nem fordítanak kellő figyelmet a minőségre, aminek romlása a megrendelések végét eredményezik – mondta. Az állandóan garantált minőség mellett a német nyelvterületet jelentő, Németországot, Ausztriát, Svájcot felölelő hatalmas piacon az is fontos, hogy megfelelő mennyiségben történjenek a szállítások. Ez utóbbi például az akadálya annak, hogy a hungarikumok elterjedjenek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.