Isten hozta Jo’burgban!

A világ legveszélyesebb aszfaltjától Dél-Afrika új, divatos negyedéig: hosszú és a régi előítéletek által nehezített út vezetett Johannesburg belvárosának megújulásáig

Braamfontein Johannesburg belvárosának azon körzete, amelyet jobb, ha elkerül az ember. Legalábbis ez áll még az útikönyvekben is. A könyveknek hitelt adók azonban nem tudják, mit mulasztanak. Például a Neighbourgoods Marketet, amely hét közben nem más, mint közönséges parkolóház, szombatonként azonban forgatagos piaccá változik, hozzákapcsolódó falatozók sorával. Két parkolószinten ajánlanak friss osztrigát Namíbiából, borokat a fokföldi régióból, füstölt bárányhúst Karooból és saját készítésű sört Nyugati-Fokföldről. A Neighbourgoods Market látogatásának egyetlen veszélye, hogy nem tudunk két teli borospohárral átlavírozni a látogatók tömegén.

Braamfontein jól mutatja Johannesburg belvárosának metamorfózisát. A környék korábban a világ egyik legveszélyesebb aszfaltja volt, ahol drogkereskedők és kuncsaftjaik adták meg a hangot. Ma a városrész divatos negyed. Az egykor kihasználatlan Juta Streeten az elmúlt két évben számos kocsma és étterem nyitotta meg kapuit, amelyeknek teraszán hétvégenként a fiatalok és szépek vesznek napfürdőt. A franciák a maguk tévedhetetlen stílusérzékével a kulturális központjukat már régen Braamfonteinbe telepítették, és a Randlordsban, az egyik felhőkarcoló tetején kialakított exkluzív éjszakai klubban esténként tetőfokára hág a hangulat. Braamfontein valami olyasmivé vált, mint egy csapóajtó, ahonnan alászállhatunk az alapjaiban megújult belvárosba, amely sikeresen kiszorította a mindenütt jelen lévő bűnözést, és már javában azon munkálkodik, hogy visszahódítsa Afrika leggazdagabb és legizgalmasabb városa valódi központjának címét.

Pedig Johannesburg belvárosa vélhetőleg a leggyorsabb hanyatlást tudhatja maga mögött, amit nagyváros békeidőben elszenvedhetett. Egoli, „az arany városa”, így nevezték korábban, és Johannesburg gazdagsága valóban a számtalan aranybányán alapul, amelyek a múlt század elején a világ minden tájáról csalogattak ide bevándorlókat, és a világ néhány legnagyobb magánvagyonát termelték ki. Hosszú éveken át azonban nem sok mindent lehetett érezni ebből az „aranykorból”. A lecsúszás a múlt század nyolcvanas éveiben, az ipari üzemek kiköltözésével kezdődött, mert ezek az apartheid alatt a belvárosban nem foglalkoztathattak hatnál több fekete munkást. A feldolgozóiparral együtt az irodák is elhagyták a belvárost. Hogy a fehér ingatlantulajdonosokat továbbra is bevételhez juttassa, a rezsim lazított a feketék belépési korlátain. Ők tömegesen áramlottak a Citybe, és a bérbeadók nyomornegyedre jellemző hiénákká mutálódtak, akik először egyenként adták ki a szobákat, majd matracokat adtak bérbe a szobákban. A házak elromosodtak, a bűnözés nőtt, az üres házakat erőszakkal elfoglalták. Egész negyedek siklottak ki mindenfajta ellenőrzés alól.

Ahol az új Johannesburg életre kel: Soweto

Itt még van bádogházakból álló nyomornegyed víz és áram nélkül. De ez már csak egy arca a becsatolt South Western Townshipnek. Sowetóban ugyanis a Black Diamonds, az új fekete középosztály negyede is növekszik: családok, amelyek lebetonozott feljárójú és gondozott kertű házakban élnek, autóval a garázsban. És léteznek a szupergazdagok villái is, legtöbbször proccos rezidenciák, amelyeket magas falak választanak el a szomszédságtól. Az apartheid vége óta Soweto közel 1,3 millió lakosú nagyvárossá fejlődött, amely egyre több látogatót vonz. Itt találnak iskolákat, óvodákat, bevásárlóközpontokat, klinikákat, dzsesszkocsmákat, éttermeket, szállodákat és színházakat, mint a 2012-ben nyílt Soweto Theatre-t.