Cégvilág

A korábbi elnök tér vissza a Total élére, közben vizsgálják a baleset okait

Az orosz hatóságok szerint „bűnös hanyagság” idézte elő a Total francia óriáscég elnök-vezérigazgatójának, Christophe de Margerie-nek a halálát a moszkvai vnukovói repőlőtéren. Az orosz szövetségi nyomozók szerint a géppel összeütköző repülőtéri hókotró vezetője részeg volt, a repülőtér vezetői pedig hanyagok. Több repülőtéri tisztségviselőt minden bizonnyal felfüggesztenek az állásukból és a forgalomirányítók szerepét is vizsgálják.

A piacok úgy vélik, hogy bár az elnök halálával nagy űrt hagy maga után, a cég meg fog birkózni a kialakult helyzettel. Az igazgatóságot ugyanis erősnek tartják. Jelentős az is, hogy de Margarie épp Moszkvában járt a halála előtt. Ő ugyanis úgy vélte, hogy az energiaiparnak jelen kell lennie a problémás helyeken is. Erre Oroszország kitűnő példa. Egy ottani Total-projekt – közös vállalkozás az orosz Lukoillal palaolaj feltárására - leállt a nyugati szankciók miatt. De Margerie nemrég élesen bírálta az Oroszország ellen hozott EU-szankciókat, azzal érvelve, hogy az ilyen szankciók közelebb lökik Oroszországot Kínához.

A francia olajcég igazgatótanácsa a vállalat élére vezérigazgatónak Patrick Pouyannét választotta meg, aki eddig az olajfinomításért felelős ágazatot vezette, az elnöki posztot pedig ismét Thierry Desmarest tölti be - közölték szerdán szakszervezeti források. Thierry Desmarest, aki 1995 és 2010 között már állt a Total élén, fokozatosan fogja átadni az elnökséget az 51 éves Pouyannénak.

Az elnöki és vezérigazgatói poszt szétválasztását ugyanakkor még a cég közgyűlésének is jóvá kell hagynia. Nem ez az első alkalom, hogy a Total egy tandemmel oldja meg a cég irányítást: 2007-ben az akkori elnök, Desmarest is szétválasztotta a két funkciót és majdani utódát, a kedden Moszkvában repülőgép-balesetben elhunyt Christophe de Margerie-nek adta át a vezérigazgatói feladatkört, aki aztán 2010-ben az elnökséget is átvette.

Moszkva total
Kapcsolódó cikkek