BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emberség, empátia, bizalom...

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
– Továbbra is erősödik a hamvasztásos temetések részaránya; Szekszárdon pedig sokan döntenek az urnakriptás temetés mellett – vette alapul tapasztalatait Nyakas Gábor. A szekszárdi temetkezési vállalkozó emlékeztetett, a hamvasztás az újabb történelmi kutatások szerint a temetkezés legősibb formája

A nomád pásztorkodást folytató, valamint a vadász népcsoportok, amelyek gyakran háborúskodtak egymással, szintén ezt a módot követték. Kutatók találtak olyan halotthamvasztót, amely valószínűleg Kr. e. 4000 évvel létesült. India területén már a neolitikum végétől élt ez a szokás. A hamvasztásos temetkezés korai elterjedését bizonyítják a hun sírok urnaleletei is. Az antik görög és római kultúrában elterjedt, sőt előkelő szokás volt. A kereszténység uralomra jutásával megváltozott a helyzet. Ugyanis a kora középkorban az egyház a földbe való eltemetést a temetkezés egyedüli keresztényi formájának mondta ki, és így a kereszténység elterjedésével a hamvasztást mindenütt felváltotta az elföldelés. Az Itáliából induló reneszánsz hanyatlásával, a felvilágosodás századaiban újra felmerül a hamvasztás jogosultsága. A katolikus egyház kiváló emberei is szószólói voltak. 1774-ben Scipione Piatolli pápai prelátus disszertációja a hamvasztás jogosultságáról szól. Ma már a hamvasztás elfogadott dolog és minden ember szabadon rendelkezhet, hogy melyik temetkezési formát választja. Nyakas Gábor hozzátette, a hamvasztásos temetések részarányának növekedésén kívül nem figyelhető meg különösebb változás a temetkezési szokásainkban. Ugyanúgy megvannak a sajátosságai a faluhelyen tartott szertartásoknak, mint a nagyobb településeken történőknek. Hangsúlyozta, mindenhol figyelembe veszik ezeket és e szerint látják el feladatukat.

Nyakas Gábor kérdésünkre a szociális temetésre is kitért, amelynek bevezetését 2015. január 1-jére halasztotta a kormány. Mint mondta, ez több új feladatot hoz számukra: nekik kell biztosítani a szükséges eszközöket, tájékoztatni a hozzátartozókat a munkavédelmi és az egészségügyi szabályokról, ellenőrizni a temetést végzők munkáját. Arra számít, hogy nem sokan választják majd ezt a lehetőséget, mert viszonylag sok kötöttséggel jár, mondhatni behatároltak a lehetőségek. Ilyen például, hogy egy sírban egy koporsó helyezhető el, és esetleg egy urna, ugyancsak szociális temetés keretein belül. Fa fejfát lehet állítani, más felépítményt nem engedélyez a törvény. Ilyen sírok csak a temetők külön meghatározott részén létesülhetnek majd. Úgy gondolja, a rászorultak és a jogosultak inkább az eddigi gyakorlatnak megfelelően, köztemetéssel adják meg a végtisztességet szerettüknek, ahol lehetőség van – térítés ellenében – átlépni a puritán kereteken. Az „igazi” köztemetés egyébként is nagyon kevés, többnyire olyan elhunytaknál fordul elő, akiknek nincs, vagy nem érhető el a hozzátartozója.

– A szociális temetés megosztja a közvéleményt. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy nincs elég lelki erejük aktívan részt venni ebben, vagy éppen tartanak a társadalom megítéléstől – mint az a köztemetéseknél is tapasztalható. Vagyis attól, hogy mit szólnak az emberek, ha a végtisztesség megadásának ezt a formáját választják. Másrészt nyilván vannak, akik úgy vélekednek, hogy régen is szerepet vállalt a család az elhunyt eltemetésében, nincs ebben semmi kivetnivaló. A különböző álláspontok miatt ma még nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy mennyien választják majd a szociális temetést, mindenesetre én maximum 5-7 százalékos részarányt tartok reálisnak – részletezte a temetkezési vállalkozó, aki 2010-től irányítja a kegyeleti céget. Mint fogalmazott, az elmúlt időszakban kiépítették telephelyeiket Tolna megye nagy részén. – A stabil, megbízható működést tartom szem előtt, hogy az ügyfelek érezzék: mindenben számíthatnak ránk, bizalommal fordulhatnak felénk. Minden vállalkozásra igaz, de úgy gondolom, hogy az általunk képviselt területre különösen, hogy a bizalmon, az emberségen és az empátián alapszik. Ennek szellemében működünk és fejlesztjük szolgáltatásunkat, hiszen Tolna mellett már Bács-Kiskun megyében is jelen vagyunk – világított rá Nyakas Gábor.

Emlékezés méltó körülmények között

– Temetőüzemeltetőként hárulnak ránk olyan feladatok is, amelyek nem biztos, hogy népszerűvé tesznek minket. Itt különösen a rendeletben foglalt szabályok betartására gondolok – emelte ki Nyakas Gábor, hozzátéve, hogy az emberek többsége tisztában van vele: ezektől nem lehet eltérni. A Panteon Kft. ügyvezető igazgatója megjegyezte, ma már Bátától Szekszárdon és Pakson keresztül Tamásiig, illetve Bács-Kiskun megyében Dusnoktól Baján keresztül Bácsbokodig vannak jelen, mint szolgáltató. Változó formában: van, ahol csak felvételi irodát, máshol bemutató termet is működtetnek, másutt pedig egy megbízottjuk van jelen.

A Panteon Kft. már közel harminc embernek ad munkát, a következő nagy feladatuk – mint minden évben – a halottak napjára való felkészülés, hogy a temetőkben méltó körülmények között tudjanak emlékezni szeretteikre a hozzátartozók.

A Panteon Kft. már közel harminc embernek ad munkát, a következő nagy feladatuk – mint minden évben – a halottak napjára való felkészülés, hogy a temetőkben méltó körülmények között tudjanak emlékezni szeretteikre a hozzátartozók.-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.