Kezdődik az új Audi modell sorozatgyártása Győrben
Az Audi Hungaria Motor Kft. járműgyára augusztus közepén állt át a három műszakos termelésre, mert az itt készülő A3 Limousine észak-amerikai valamint az A3 Cabriolet európai bevezetése után megnőtt a rendelésállomány. Az új TT Coupé mellett rövidesen a TT Roadster sorozatgyártása is elindul, így a győri cég idén körülbelül százezer autót bocsáthat ki. A vállalat az elmúlt évben tízezer darabbal 1,925 millióra növelte motorkibocsátását és a tavaly júniusban indult új járműgyára révén a tavaly előtti 33,5 ezerrel szemben 42 851 gépkocsik szállított ki megrendelőinek.
Amint Czechmeister Mónika kommunikációs vezető a Világgazdaságnak elmondta, a háromezer embernek munkát adó járműgyár naponta 640 autót szállít ki – ugyanazon a szerelősoron készül mind a négy modell – és az Audi Hungaria alkalmazottainak száma meghaladta a 11 ezret.
Két hete egy szélcsatornával is kiegészült a győri járműgyártás minőségbiztosítási rendszere. A 250 négyzetméteres épületben egy háromtonnás ventilátor 160 kilométeres sebességgel fújja a levegőt és az Audi Hungaria mérnökei fontos teszteket és vizsgálatokat végeznek a Győrben gyártott modelleken. Elsőként a szintén Győrben gyártott Audi A3 Limousine, Audi A3 Cabriolet és Audi TT Coupé modelleket ellenőrzik az új eszközzel, de még ebben az évben elkezdődik az Audi TT Roadster tesztelése is.


