Az AOL-al erősítene pozícióin a Verizon
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságSTRATÉGIA Kiszemelte magának az AOL-t a legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Verizon a Bloomberg beszámolója szerint, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, hogy felvásárlás lesz-e az egyeztetésekből, vagy valamilyen más jellegű együttműködéssel végződnek majd. A hírügynökség értesülései szerint az is elképzelhető, hogy közös vállalatot hoz létre a két cég. Az elemzések szerint a harmadik negyedév végén több mint 125 millió előfizetővel rendelkező Verizon számára az AOL a digitális hirdetések területén kiépített vonzó portfóliója miatt lehet érdekes. A vállalatnál ugyanis arra számítanak, hogy a videótartalmak fogyasztása egyre inkább átkerül a mobilkészülékekre, ezzel együtt pedig a mobilos hirdetések piaca is látványosan bővül majd. Az AOL az elmúlt években több akvizíciót is végrehajtott annak érdekében, hogy bővítse mind videós szolgáltatásait, mind reklám megoldásait. A fejlesztéseknek köszönhetően októberben a cég az asztali számítógépről netezők körében már a harmadik legnagyobb videós tartalomszolgáltatónak számított a Google és a Facebook mögött.
A mobilplatform fejlődése a reklámpiacon rendkívül gyors volt az elmúlt években és a közeljövőben ez a tendencia folytatódhat. A ZenithOptimedia várakozásai szerint például 2014 és 2017 között a reklámpiac bővülésének 51 százalékát a mobilos hirdetések adják majd. Míg az idén várhatóan 25,8 milliárd dollárt költenek el a hirdetők ezen a platformon, ami a teljes piac 5 százalékát adja majd, addig 2017-re már 68,2 milliárd dollárt, így a mobil részesedése 11,3 százalékra ugrik fel.
Az AOL részvényeinek értéke 12 százalékkal drágult a tőzsdezárást követő kereskedés során a hírek hatására, aminek köszönhetően a cég piaci értéke megközelítette a négymilliárd dollárt. Kis mértékben a Verizon papírok is erősödtek, így a mobilszolgáltató már nagyjából 194 milliárd dollárt ér.


