BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már márciusban jöhetnek az új alkoholszabályok

Jövő január 1-je helyett már idén márciusban hatályba léphet az alkoholok jövedéki biztosítékának sávos megállapítása.

Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője ma nyújtotta be az Országgyűlésnek az idei költségvetést megalapozó törvénycsomag módosítására vonatkozó indítványát.

A kormánypárti politikus javaslata indoklásában emlékeztetett, hogy novemberben, az adótörvények elfogadásakor a parlament úgy döntött, az alkoholtermékek, a sör, a bor, a pezsgő, valamint a köztes alkoholtermékek forgalmazásánál a jövedéki biztosíték összegét 22 millióról 150 millió forintra emeli. Azonban néhány héttel később - folytatta -, a 2015-ös költségvetést megalapozó törvénycsomag megszavazásakor a képviselők módosítottak ezen, és "a kis- és középvállalkozásokat segítendő" úgy határoztak, hogy a nettó árbevétel függvényében sávosan állapítják meg a jövedéki biztosíték mértékét e termékeknél.

Gulyás Gergely most azt kezdeményezte, hogy a jövedéki biztosítékot a nettó árbevétel függvényében megállapító szabályozás 2016. január 1-je helyett már idén március 1-jén lépjen hatályba.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.