A nagy cégek jól állnak
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságMár 2014. december elején elindult a számlázási rendszer auditálása a Vodafone Magyarország Zrt.-nél, és a társaságnál már le is zárták a folyamatot. A cég közlése szerint február közepéig tartott az ezzel kapcsolatos munka, és érdemi változtatásokat nem kellett végrehajtaniuk az eddig is használt rendszeren. Az auditálás sikeres lezárásáról szóló dokumentumot február 25-én kapta meg a mobilszolgáltató.
A számlázási rendszer auditálását egy 2013 végén elfogadott törvény írja elő a hírközlés, áram-, gáz-, víziközműcégek számára. Ugyanakkor a bevezetés indokairól, esetleges hatásairól részletes parlamenti vita nem volt. Az intézkedést fogyasztóvédelmi lépésnek tekintik a döntéshozók, ugyanakkor az érintett szolgáltatók közül főleg a nagyok eddig is igen szigorú szabályok alapján működtették a számlázási rendszereiket.
Az arra kötelezett áram-, gáz-, víziközmű- és hírközlési társaságoknak eredetileg tavaly december 31-ig kellett volna auditáltatniuk számlázási rendszereiket, de mivel az ezt előíró rendelet csak október 6-án jelent meg, egyértelmű vált, hogy nem tartható ez a határidő. Így meghosszabbították azt, és a havonta 200 ezernél több számlát kibocsátó szolgáltatóknak 2015. február 28-ig kellett elvégezniük ezt a feladatot, míg a kisebb cégekben június 30-ig.
Az általunk megkeresett távközlési cégek jelzései alapján náluk már részben lezárult, részben holnapra fejeződik be a folyamat. A Magyar Telekom sajtóosztályának közlése szerint jelen állapot szerint a hatályos jogszabályi előírásoknak megfelelően elkészül a számlázási rendszereik információbiztonsági tanúsítása. Lapunk úgy tudja, az Invitel is teljesíti határidőre az előírást, így február 28-ra a cégnél is lezárul a számlázási rendszer auditálása, és hasonló a helyzet a Telenornál is. A UPC részéről még korábban azt közölték érdeklődésünkre, hogy már decemberben megkezdték a feladat elvégzését és a rendelkezésre álló időn belül be is fejezik. Arról nem nyilatkoztak az általunk megkérdezett vállalkozások, hogy mennyibe került nekik az előírás teljesítése. Az auditálásra jogosult egyetlen hazai cég, a Hunguard korábban jelezte, hogy a megbízók informatikai rendszereinek komplexitása, a kibocsátott számláik száma, továbbá szakmai és jogszabályi normatíváknak megfelelő kockázati besorolása határozza meg a tarifáit. Piaci információk szerint a nagyobb cégeknél akár többtízmillió forintos tételt is jelenthet ez.
Nagy kérdés ugyanakkor, hogy mi lesz a több száz kisebb hírközlési szolgáltatóval, sikerül-e nekik is tartaniuk az előírt határidőt. A múlt év végén Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) elnöke arról beszélt a Világgazdaságnak, hogy a kisebb hazai kábeltévé-szolgáltatók számára komoly kihívást jelent az auditálás.
Milliós tételek
A legnagyobb hazai hírközlési szolgáltatók milliós nagyságrendű előfizetői táborral rendelkeznek, ennek megfelelően a havonta kiállított számlák mennyisége akár többmillió is lehet. A legnagyobb piaci szereplőnek számító Magyar Telekom beszámolója szerint például csak a cég mobilelőfizetőinek száma megközelítette a múlt év végén az ötmilliót, de a második számú hazai mobilszolgáltatónak, a Telenornak is közel 3,5 millió ügyfele volt a társaság közlése szerint. TV-előfizetésből a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság adatai szerint 3,4 millió volt itthon december végén, ezek 27 százalékát tudhatta magáénak a UPC.


