Csökkentette értékesítési előrejelzését és részvényfelosztást hirdetett a Magna
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Magna a korábbi 29,2-30,5 milliárd dollárról 28,2-29,5 milliárd dollárra csökkentette az alaptevékenységéből származó idei bevételi prognózisát. A vállalat az előzetesen tervezett 9-9,4 milliárd dollár helyett most 8,3-8,7 milliárd dolláros európai értékesítéssel számol 2015-ben. Az összbevételi várakozás szintén csökkentette a kanadai gyártó, 34,4-36,1 milliárd dollárról 33,1-34,8 milliárdra vágták vissza a 2015-ös várakozást.
A Magna a december 31-vel végződő negyedévben 11 százalékkal magasabb, 509 millió dolláros nettó profitot könyvelt el, ami részvényeként 2,44 dolláros haszonnak felel meg. Ugyanebben az időszakban az értékesítések 2 százalékkal, 9,39 milliárd dollárra emelkedtek. A kanadai cég ezzel felülmúlta a Thomson Reuters elemzői várakozását, amely 9,08 milliárdos (papíronként 2,24 dolláros) értékesítést tartalmazott.
A Reuters ugyanakkor megjegyzi: bár az európai autóértékesítések tavaly végre javultak a hat éve tartó válság után, az eladások még mindig jóval az eurózóna-krízis előtt mért szintek alatt vannak, a tagállamok növekedése továbbra sem kapott lendületet.


