BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Időre és útmutatóra van szüksége a vállalatoknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Ha az országgyűlés pénteken elfogadja az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) változásaival kapcsolatos törvénymódosítás tervezetét, a vállalkozásoknak és az adóhatóságnak a legjobb esetben is csak pár munkanapja marad arra, hogy felkészüljenek – hívta fel a figyelmet Chikán Attila. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) elnöke azt követően adott ki közleményt hétfőn, hogy eldőlt: a parlament még a héten kivételes eljárásban megtárgyalja a javaslatot,

Az EKÁER indítását a javaslat hivatalosan is januárról márciusra tolja el, miközben beiktatják a korábban ígért könnyítéseket. A köztartozás mentes adózók (akik kérték, vagy kérik a felvételüket a listára) mentesülnek majd a kockázati biztosíték megfizetése alól. Ezen kívül „rugalmasabb” szabályozást vezetnek be, ami annyit jelent: innentől minden részletszabály megállapítását a nemzetgazdasági miniszterre bíznak.

„Az éles bevezetés előtt szükség volna a rendszer internetes felületének véglegesítésére és egy átfogó gyakorlati útmutató kidolgozására” – áll az MLBKT közleményében. A szervezet szerint ha ezek a feltételek rendelkezésre állnak, attól számítva legalább egy hónapos próbaüzemre lenne szükség, ami alatt a vállalkozások megismerhetik az új előírásokat, feltehetik kérdéseiket a NAV-nak, valamint tájékoztathatják külföldi partnereiket a változásokról, a szükséges adminisztrációs lépésekről. Chikán Attila szerint ahhoz is időre van szükség, hogy a cégek felkészíthessék vállalatirányítási rendszereiket az automatikus adatátadásra.

Az új rendszer ugyanis jelentős adminisztrációs terhet ró a cégekre, amit egyre több szoftverfejlesztő cég igyekszik is kihasználni. Legutóbb a HostLogic Zrt. jelentette be, hogy fellélegezhetnek az SAP rendszert használó vállalatok, mert olyan megoldást fejlesztettek számukra, amellyel az EKÁER szám igénylése mind az értékesítés, mind az importbeszerzés esetén automatizálható. Az érintett cégeknek olykor naponta akár több ezer tételt is fel kell vinniük az online EKÁER felületre. „Ezt a műveletet sok vállalatnál kénytelenek voltak eddig manuálisan végezni, az általunk fejlesztett megoldás azonban automatizálja ezt a folyamatot SAP-ügyfelek esetén” – magyarázta Mészáros Ákos, a HostLogic Zrt. szolgáltatási igazgatója.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.