Jelentős bírságot róttak ki a Telekomra
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 160 millió forintos bírságot rótt ki a Magyar Telekomra a cég szolgáltatás korlátozással kapcsolatos gyakorlata miatt. A hatóság hivatalból indított vizsgálata szerint a legnagyobb hazai távközlési társaság eljárása sem a jogszabályoknak, sem az általános szerződési feltételeknek nem felelt meg. Mivel nem először állapított meg jogsértéseket ezzel kapcsolatban a cégnél az NMHH, a vállalat vezérigazgatóját ezen felül további 2 millió forintra bírságolta. A Magyar Telekom sajtóosztályának közlése szerint a társaság a napokban kapta kézhez a hatóság még nem jogerős határozatát, amelyet jelenleg is tanulmányoznak. A cég várhatóan fellebbez majd a döntés ellen, ez a lépés késleltetheti a pénzbírság kifizetését. A szolgáltatás korlátozását olyan előfizetők esetében alkalmazhatják a távközlési vállalatok, akik súlyosan megszegik a szerződést, így például hosszabb ideig nem fizetnek a használt szolgáltatásokért. A szankciónak ugyanakkor szigorú feltételei vannak, csak akkor lehet élni vele, ha az ügyfél az előzetes értesítést követően a rendelkezésre álló 30 napos határidő alatt sem rendezi tartozását.
A hírközlési hatóság eljárásában a 2013. október 1. és 2013. december 31-e közötti időszakra vizsgálta meg a társaság szolgáltatás korlátozással kapcsolatos gyakorlatát a vezetékes megoldások (telefon, internethozzáférés, analóg és digitális kábeltelevízió, IPTV és műholdas televízió) körében. Az NMHH közlése szerint kiderült, hogy a Telekom olyan előfizetőknél is alkalmazta a szolgáltatások korlátozását, akiknél a jogszabály által előírt értesítési kötelezettségének nem tett igazolhatóan eleget. A Telekom a vizsgált időszakban több mint 72 ezer esetben korlátozta a helyhez kötött szolgáltatásait díjtartozás miatt, és 32 ezer előfizetőnek számított fel visszakapcsolási díjat.
A társaság szolgáltatáskorlátozással összefüggő gyakorlatát korábban 23 alkalommal vizsgálta az NMHH és 12-szer már felszólította és kötelezte a céget a jogkövető magatartásra. Ezen felül 11-szer összesen 23 millió forint értékben pénzbírságot is kiszabott.


