BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre már fizethet osztalékot a Telekom

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Csökkenő bevétel mellett is növelni tudta mind működési eredményét, mind nyereségét a Magyar Telekom Nyrt.. A társaság tegnap közzétett negyedik negyedéves és egész éves gyorsjelentése szerint 2014-ben 626,45 milliárd forintos bevételt ért el a cég, ami 1,7 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A vállalat működési eredménye ugyanakkor 7,8 százalékkal, 80,57 milliárd forintra nőtt, míg adózott eredménye 11 százalékkal bővült, elérve a 32 milliárd forintot. A Magyar Telekom igazgatósága a javuló eredményességi mutatók ellenére azt javasolja a cég közgyűlésének – amelyet április 15-re hívtak össze -, hogy a múlt évre ne fizessenek osztalékot. A helyzet azonban jövőre várhatóan változik majd, a társaság bejelentése szerint ugyanis azzal számolnak, hogy a 2015-ös eredmények után már részvényenként 15 forintos osztalékot tudnak fizetni.

A vállalatnál idén a tavalyihoz hasonló mértékű, illetve azt valamivel meghaladó bevétellel számolnak. A tervek szerint ugyanakkor jelentősen növelik majd a beruházásokra szánt összeget, a spektrum akvizícióra és frekvenciadíjak fizetésére fordított tételek nélkül is 105 milliárd forintot költenének elsősorban a hálózataik fejlesztésére. Ez közel 20 milliárd forinttal több, mint amennyi 2014-ben jutott erre a célra. A beruházásoknak köszönhetően a társaság vezetékes nagysebességű internet lefedettsége a jelenlegi mintegy 1,8 millió háztartásról több mint 2,2 millióra nő az év végére – közölte Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

A legnagyobb hazai távközlési cég a múlt évben 25,8 milliárd forintnyi távközlési és 7,6 milliárd forint közműadót fizetett be, ez a két tétel összesen 2,1 milliárd forinttal volt több, mint 2013-ban. A Magyar Telekom tegnap bejelentette azt is, hogy megveszi a Deutsche Telekomtól a GTS Hungary Kft.-t. A társaság mintegy 42 millió euróért vásárolja meg az alternatív infokommunikációs szolgáltatót. A tranzakciót várhatóan 2015 második negyedévében zárják le.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.