Cégvilág

A Magyar Turizmus Zrt. megújulását jelentette be Varga Mihály

Új kihívásokhoz igazítja tevékenységét a Magyar Turizmus Zrt. – fogalmazott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tárca felügyelete alá tartozó cég mai állományülésén.

Jelentősen megújul a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.), amelynek a célja, hogy az egyre jobban teljesítő turizmust és agrármarketing-programokat hatékonyabban támogassa. A nemzetgazdasági miniszter a továbbiakban is integráltan képzeli el az MT Zrt. működését. A turisztikai ágazatot összefogó intézménynek fontos feladata lesz a részben uniós forrásokból is támogatott turisztikai vállalkozások, illetve mezőgazdasági termékek, hungarikumok népszerűsítése itthon és külföldön egyaránt.

Varga Mihály a Magyar Turizmus Zrt. munkatársai előtt tartott gyűlésén elmondta: Az MT Zrt-nek az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a marketingtevékenységre, az ágazat által nyújtott újdonságok megismertetésére. A vállalat céljai közé tartozik, hogy a külföldiek hazánkról alkotott képét – az országimázst – a turizmus népszerűsítésének eszközeivel is pozitívan befolyásolja - áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Tavaly – a korábbi év mutatóihoz képest – Magyarországon 7,2 százalékkal több, összesen 9,5 millió vendég 5,4 százalékkal több, 24,2 millió vendégéjszakát töltött el a szálláshelyeken. A belföldi vendégek száma közel 10 százalékkal, a tőlük származó bruttó szállásdíj-bevétel pedig mintegy 15 százalékkal emelkedett; a külföldiektől származó szállásdíj-növekedés is csaknem elérte a 11 százalékot 2014-ben.

A tárcavezető az állománygyűlésen kifejtette: az MT Zrt-nek mindent meg kell azért tennie, hogy az ágazat idén is hasonló sikereket érjen el, mint az elmúlt két évben. Ennek megfelelően a cél az, hogy a korábbiakhoz mérten még több hazai és külföldi vendég töltse szabadidejét magyarországi szálláshelyeken, fogyasszon magyar termékeket - írja az NGM sajtóközleményében.

Magyar Turizmus Zrt.
Kapcsolódó cikkek